Frontpage

Rólunk

50 éve a számítógép-tudomány szolgálatában.

Hírek

Hírek

Az NKFI június 22-én Hivatal információs napot szervez a Horizont Európa keretprogram részvétel szélesítését célzó (Widening participation) pályázati felhívásainak bemutatására. A rendezvényen a SZTAKI munkatársa is előad.
Július 28. és augusztus 5. között tartja ember-robot kollaborációra fókuszáló nyári iskoláját a SZTAKI és a Fraunhofer Társaság. A vegyesen külföldi és hazai hallgatókat tömörítő csapatok olyan saját elemkészletet is kaptak, amiben a helyszíni szerelést demonstráló minden fontosabb komponens helyet kapott.
Vámos Tibor professzortól tisztelői, növendékei, munkatársai a SZTAKI által szervezett, hivatalos megemlékezésen vehetnek végső búcsút. A megemlékezésre ősszel kerül sor, amelyről a SZTAKI a későbbiekben nyújt tájékoztatást.
A GUIDE@HAND Dunamente térség okostelefonos alkalmazás folyamatosan bővülő túrakínattal segíti az érdeklődőket, turistákat, pihenni vágyó családokat a Neszmélyi borvidék központi részén. A Széchenyi 2020 program által támogatott „A tájban élő ember” projekt egyik eredményeként az itteni települések ismertségük, vonzerejük növekedésére számítanak. A SZTAKI eLearning Osztálya által fejlesztett okostelefonos túrák mellett további újdonságok is készülnek a futó projekt keretében.
A SZTAKI által koordinált Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) és az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) is részt vett a Mesterséges Intelligencia Koalíció júniusi kiállításán, ahol demonstrációkat, projekteket mutattak be a nagyközönségnek.
A 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) a SZTAKI kutatói témavezetőként vagy versenyzőként is részt vettek, és több díjat is elhoztak.
A SZTAKI Gépi Érzékelés Kutatólaboratóriuma (MPLab) 2021. június 22. és 24. között, online rendezte meg a KÉPAF 2021 című rendezvényt. Ez volt a magyarországi Képfeldolgozók és Alakfelismerők Társaságának tizenharmadik konferenciája, a képfeldolgozással és alakfelismeréssel foglalkozó magyar kutatók legjelentősebb nemzeti találkozója, aminek online kialakításában a Hálózatbiztonsági és Internet Technológiák Osztály (HBIT) működött közre.
Az intézet tevékenységét összefoglaló, 2020-2021-es kiadvány angol és magyar nyelven, míg a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium projektjeivel és munkatársaival foglalkozó kiadványsorozat első része magyar nyelven olvasható, lapozható .pdf formátumban.
2021. 06. 30-n az ESFRI (European Strategy Forum on Research Infrastructure) bejelentette 2021-es roadmapjét, melybe az ELKH Cloud magyar kutatói felhő is bekapcsolódik.

SZTAKI Coordinated National Laboratories

Események

Previous

2021. július

Következő
H K Sze Cs P Szo V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
Az összes eseményhez

Szolgáltatások

Szolgáltatások

Az ApertusVR egy MIT licenszű, nyílt forráskódú, platform és független programozói könyvtár, mely új megközelítésben teszi lehetővé a virtuális és kiterjesztett valóság integrálását a különböző ipari alkalmazásokba.
Testreszabott megoldásokat nyújtunk rugalmas, költséghatékony termelési és elosztó hálózatok tervezéséhez és működtetéséhez.
Pályázatmenedzsment a megfelelő beszállítók megtalálására, az egyedi igények szerinti szoftver eszközök fejlesztése, a megfelelő IT megoldások és tervezési technológiák megtalálása.
Több szempontú termeléstervezés és -ütemezés, szaktanácsadás, eseményorientált szimulációs modellezés, egyedi döntéstámogató szoftverek fejlesztése.
Konzultációs feladatok, mikro-fejlesztések és workshopok a reaktív programozás területén, illetve specifikusan RxJava és kapcsolódó könyvtárakkal/technológiákkal kapcsolatban.
Okostelefonokon vagy tableteken futó, offline alkalmazások, amelyek a mai kornak és trendeknek az élet sokféle területén képes megfelelni.
Egyedi és generikus multimédia tananyagok fejlesztése, azok helyszíni telepítése és konfigurálása.
A szolgáltatás olyan komplex tanácsadói tevékenységet foglal magában, amely végigkíséri a felhő infrastruktúra létrehozásának minden lépését a kezdeti koncepció felvázolásától a megépített infrastruktúra beüzemeléséig és használatának valamint üzemeltetésének oktatásáig.
Adattisztító megoldásaink nyílt szabványú, újrafelhasználható transzformációs műveletekre épülnek: a valódi érték az itt leképzett üzleti, iparági tudásban rejlik.

Projektek

Intézetünk erős és célzott alapkutatási tevékenységre támaszkodva, széleskörű hazai és nemzetközi együttműködések keretében hoz létre új eredményeket, és támogatja azok alkalmazását a gazdaság és a társadalom fenntartható fejlődésének érdekében, ugyanakkor segít megőrizni és fejleszteni a magyar tudományos-műszaki kultúrát is.

Egy web alapú polyp atlasz és a hozzá tartozó számítogépes algoritmus egy meglévő endoszkópos képrögzítő programcsomagba integrálva segít a polyp szövettani természetét valós időben megjósolni.

A projekt termelési és logisztikai hálózatok új modelljeinek és működtető rendszerének kifejlesztését célozza.

A projekt az európai gyártás rugalmasabbá, hatékonyabbá és biztonságosabbá tételét tűzte ki maga elé célul. Legfőbb újítása a munkás és a robot közös térbe helyezése.