A SZTAKI munkatársai is előadtak a Goethe Intézet gyerekeknek szóló rendezvényén

A budapesti Goethe Intézet 8-13 éves korú gyerekeknek és szüleiknek szervezett az interaktív tudományos műsort KINDERUNI – Kis kutatók nagy napja címmel, 2022. május 20-án. A SZTAKI munkatársai robotokról tartottak bemutatót.

Cserteg Tamás, a SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának munkatársa a robotika jelenlegi állásáról tartott interaktív előadást a gyerekeknek, kitérve benne az önvezető autók képességeire és a gyártásban használt robotokra. Smejkál Péter kommunikációs munkatárs pedig a robotok művészetben és kultúrában elfoglalt helyről beszélt a gyerekekkel.

Nem ez volt a SZTAKI első közös munkája a Goethe Intézettel. 2021 őszén a SZTAKI-ban vendégeskedett Ottonie von Roeder német művész, akit a Goethe Intézet hozott Magyarországra, hogy hazai kutatókkal dolgozzon közösen egy mesterséges intelligenciával foglalkozó művészeti projekten. A Robotiskola and Friends című időszakos kiállításról ide kattintva tudhatnak meg többet.