A SZTAKI is részt vett a Tudományok Fővárosa rendezvényen

2020 október 17-én, szombaton, negyedik alkalommal rendezték meg a Tudományok Fővárosa című tudományos, ismeretterjesztő rendezvényt, aminek idén főtámogatója az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) volt. A vírushelyzet miatt a látogatók online kapcsolódhattak be az élő közvetítésbe, meg a az előadók a ELKH CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetben berendezett stúdióban mutatták be tematikus előadásaikat.

Márkus Zsolt, SZTAKI

A rendezvényen Márkus Zsolt, a SZTAKI eLearning Osztályának vezetője a kutatóhálózat névadójához kapcsolódóan, az Eötvös-emlékév keretében készült fejlesztéseket mutatta be.

Az emlékévhez készült, egy báró Eötvös Loránd munkásságát bemutató, Eötvös100 nevű, kétnyelvű weboldal; okostelefonos alkalmazás; virtuális bejárások (az Eötvös-emlékgyűjteményt bemutató állandó kiállítása, illetve Eötvös Loránd egyik méréséi helyszínét, a Ság hegyet bemutató interaktív túra); okostelefonos séta.

Emellett a SZTAKI, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, a Magyar Geofizikusok Egyesülete műveltségi versenyt hirdetett középiskolásoknak, amelynek célja Eötvös Loránd életének, tudományos munkásságának megismerése, megismertetése volt, a korszak kulturális környezetébe ágyazva. A verseny módszertanát és informatikai hátterét a SZTAKI biztosította.