Hírek

2023. október 30-án a BlackRock Product Strategy osztálya látogatta meg a HUN-REN SZTAKI-t. A találkozón az intézet Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának munkatársai, Hoang Anh Tuan (László) és Viharos Zsolt János tartottak előadást a mesterséges intelligencia alapjairól és alkalmazásairól, különösen a gazdasági vonatkoztatásokra fókuszálva.
2023. október 12-én Benedek Csaba, a HUN-REN SZTAKI igazgatóhelyettese is előadást tartott a Budapest Science Meetup rendezvényén a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában. Az előadás videofelvétele megtekinthető a rendezvény Youtube csatornáján.
A HUN-REN SZTAKI Elosztott Rendszerek Osztálya (DSD) indulásakor, a 90-es években aktív közreműködést vállalt számos digitális művészeti projekt létrejöttében.  A webtechnológiákkal való kísérletezés során került kapcsolatba a DSD számos művésszel, akik a virtuális térben is meg kívántak jelenni. Ötleteket hozva, hogy mit akarnak láttatni, a DSD a műszaki hátteret és a szoftverfejlesztést biztosította, hogyan valósíthatók meg technikailag a művészek elképzelései. Ebből az időszakból maradt fenn az Éjjeli Őrjárat, ahol a művészeti hálófolyóirathoz önállóan kapcsolódtak egyedi net art művek is.
2023. november 15-én rendezték a HUN-REN SZTAKI-ban a Neumann Társaság éves, őszi konferenciája, amin több szakmai előadás is elhangzott. Ezek már Youtubeon is visszanézhetők.
Lovas Róbert a Neumann Társaság, az Óbudai Egyetem Neumann Kara, a Garai Géza Szabadegyetem, a TIT és a HUN-REN SZTAKI által szervezett eseményeken beszélt a felhővel kapcsolatos eredményekről, kihívásokról, szolgáltatásokról és kutatásokról.
A HUN-REN SZTAKI Számítógépes Optikai Érzékelés és Feldolgozás Kutatólaboratóriumának kutatói, Fehér Flóra, Róka Zita, Zarándy Ákos és Földesy Péter, a magyar vezető inkubátorgyártó Medicor Elektronika Kft-vel közösen mutattak be egy újszülöttkori viselkedésfigyelő rendszert a düsseldorfi MEDICA kiállításon.
Lezárult a zMed Zrt. által 2017-ben megkezdett fejlesztési projekt, melynek célja az volt, hogy megkönnyítse az orvosok mindennapjait, a hagyományos CT és MR felvételekből olyan innovatív 3D és AR képeket alkosson egy digitális mozgásrögzítésre alkalmas eszközzel, amelyek segítik a kollaboratív munkát, legyen szó diagnosztikáról, vagy éppen műtéti tervezésről. A projektben a Pécsi Tudományegyetem és a HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (HUN-REN SZTAKI) is részt vett szakmai együttműködő partnerként.
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) kétévenként hirdeti meg a Mestertanár Aranyérem pályázatot. A kitüntetést azok az oktatók kaphatják meg, akik legalább tíz éve dolgoznak a diákkörökben, és kiváló eredményeket érnek el az OTDK versenyein.
A HUN-REN SZTAKI Hálózatbiztonsági és Internet Technológiák Osztálya által üzemeltetett, az idén megalakulásának 20. évfordulóját ünneplő HunCERT, csatlakozva az Európai Kiberbiztonsági Hónap rendezvényeihez, 2023. október 25. és 27. között megtartotta szokásos éves kommunikációs gyakorlatát.
Az Európai Robotikai Hét (ERW) központi rendezvényén videóüzeneteket játszottak le a programban résztvevő országok intézetei. A felvételeken az adott országok koordinátorai mondták el, miért tartják fontosnak az ERW-t, illetve milyen kiemelt események zajlanak náluk.
Paniti Imre, a HUN-REN SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia kutatólaboratóriumának kutatója egykori iskolájában, a Budai Nagy Antal Gimnáziumban adott elő több mint hatvan diák előtt arról, mik a robotika alapjai, hogyan programozhatók korunk robotjai, és milyen kutatásokat végeznek ebben a témában a HUN-REN SZTAKI munkatársai.

Az IEEE Hungary Section vezetése és az Óbudai Egyetem Szenátusa Kalman Rudolf Professzori címet adományozott Prof. Dr. Keviczky Lászlónak, a HUN-REN SZTAKI tudományos tanács elnökének, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagjának.

A HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (HUN-REN SZTAKI) adott otthont a Nyílt tudomány, nyílt adatok Magyarországon – a HUN-REN ARP első két éve című konferenciának. A 2023. november 16-án megrendezett eseményen a HUN-REN Adatrepozitórium Platform (HUN-REN ARP) múltjáról, jelenéről és jövőjéről hallhattak előadásokat a résztvevők. Az eseményt Dr. Gulyás Balázs, a HUN-REN elnöke nyitotta meg.
A német Signal-Iduna vezetésével, a francia Trout Software, az Orange Romania valamint a HUN-REN SZTAKI együttműködésében megvalósuló SOCCER (Security Operation Centres Capacity building for European Resilience ) projekt indító  megbeszélésének (kick-off meeting) a HUN-REN SZTAKI adott otthont. A most induló projekt 2026. november 30-ig tart.
A novemberben bemutatott két adásban az intézet Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának vezetője és helyettese, Váncza József és Erdős Gábor is interjút adott, de bemutatkozott két meghívott előadó, Paul Shore és Peter De Wolf is.
A HUN-REN SZTAKI kutatóinak „Distinguishing Unmanned Aerial Vehicles (UAVs) from birds and other flying objects in 3D LiDAR point clouds” című pályázata elnyerte az Amerikai Légierő Tudományos Kutatási Hivatalának (Air Force Office of Scientific Research) támogatását. A nyertes kutatócsapat tagjai: Majdik András László Ph.D. (PI), Szirányi Tamás, D.Sci., Kovács Gábor Ph.D., Keszler Anita.
2023. november 13 – 14-én tartotta a HUN-REN SZTAKI által koordinált Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) őszi szakmai napját, amelyen a brit Warwick Egyetem kutatói is előadtak. A rendezvény célja a MILAB és a – Turing Sheme tag – Warwick Egyetem kölcsönös bemutatkozása, a kutatási projektek ismertetése, és a közös kutatási lehetőségek vizsgálata.
Csató László, a Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport tudományos munkatársa és Kerepesi Csaba, az Informatikai Kutatólaboratórium kutatója kaptak támogatást.
Az idén 75 éves Manno Sándor számtalan, az intézetben fejlesztett hardver elkészítésében vett részt, nevéhez fűződnek a HUN-REN SZTAKI korai hálózati eszközei, valamint a PRIMO mikroszámítógép is.
Ilie-Zudor Angyalka Elisabeth, a HUN-REN SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának csoportvezetője, az intézet EU-s projektekkel kapcsolatos igazgatói tanácsadója „Lump sum budget tervezése a pályázatírási szakaszban és megvalósítási tapasztalatok” címmel tart előadást.