Időutazás időben és kirándulások térben az új Dunamente okostelefonos alkalmazással

A magyarországi vendégek számára fejlesztette ki intézetünk eLearning Osztályának szakmai támogatásával az Észak-Komárom, Párkány és a közte lévő települések turisztikai kínálatát összefogó Dunamente TDM a GUIDE@HAND Podunajsko-Dunamente okostelefonos alkalmazást, amely az 1849-es komáromi események 170. évfordulójára készült el. Az alkalmazás célja azonban nemcsak az 1849-es események bemutatása, hanem a történelméről híres Dunamente történelmi értékeinek az élménnyé formálása.

„Azért választottuk a GUIDE@HAND mobil alkalmazást, mert ezt az alkalmazást használja a Duna magyarországi oldalán lévő turisztikai szervezet is. Azt szeretnénk, ha a Dunán, s így határon átnyúló történelmi kalandozásokra csábíthatnánk a hozzánk érkező vendégeket, s a magyarországi TDM szervezetekkel közösen, egyetlen alkalmazáscsomagban tudnánk bemutatni Jókai Mór, Csokonai Vitéz Mihály, Péczeli József vagy éppen Klapka György világát, azokat személyeket, helyszíneket és eseményeket, amelyek révén beírta magát desztinációnk a magyar történelembe." – nyilatkozta a fejlesztésről Bauer Ildikó, a Dunamente TDM igazgatója.

Hogyan formálható vonzó turisztikai termékké egy Magyarországon kevéssé ismert, de az ország történelmét évszázadokon át jelentősen formáló desztináció kínálata? Ezt a kérdést járta körbe a projekt szakmai irányítását végző InnoTime Hungary Kft. "A projekt első fázisában több hónap kutatás során többszáz korabeli sajtómegjelentést, naplójegyzetet, visszaemlékezést, irodalmi alkotást gyűjtöttünk össze a térség múltjából, megkeresve a mikrotörténelem azon elemeit, amelyek hozzájárulhatnak a térség bemutatásához, a következő lépés ezek komplex élménnyé formálása" – mondta el Kedves Csaba ügyvezető. Nagy Júlia, aki turisztikai szakértőként segíti a térségi munkát, hozzátette: "az alkalmazás különlegessége, hogy – a többi hasonló alkalmazástól eltérően - egyszerre csábít időben és térben való kalandozásra, hiszen míg a Helyek menüben az egyes látnivalókat ismerhetjük meg részletesebben, addig az Időgép menüpontban azt tudhatjuk meg, hogy éppen a mai napon mi történt az elmúlt évszázadokban a Dunamentén."

Többszáz esemény és történelmi hely vált elérhetővé az alkalmazásban, segítve a terület felfedezését. A termékfejlesztés komplex eszközrendszerének természetesen csak az egyik pillére a mobil alkalmazás. A TDM szervezet egyszerre több eszköz fejlesztésén dolgozik, amelyek mind új, önállóan is használható élményelemként jelennek meg a térségben, s együttesen vagy külön-külön is hozzájárulnak a megfelelő tájékoztatáshoz, az attrakciók vonzóbbá tételéhez és a térség desztinációs szintű kínálatának a magyar közönség számára való vonzóvá tételéhez.

A GUIDE@HAND alkalmazáscsomag kapcsán Márkus Zsolt László, a fejlesztő MTA SZTAKI eLearning osztályának vezetője kiemelte: "az alkalmazáscsomagba számos új szolgáltatás került az elmúlt években. Ma már nemcsak városnéző sétákon vagy erdei túrák során használható jól az alkalmazás, hanem pl. interaktív játékok és 360 fokos gömbpanoráma képek, virtuális kiállítások is bővítik az alkalmazásból elérhető kínálatot. A GUIDE@HAND Podunajsko-Dunamente alkalmazásba most beépített „Időgép” azonban teljesen új szolgáltatás, amely újabb lehetőségeket kínál a történelmi térségek kínálatának élménnyé formálásához."

A GUIDE@HAND Podunajsko-Dunamente alkalmazás innen tölthető le.

Projektpartnerek
  • Dunamente TDM
  • InnoTime Hungary Kft.