Lezajlott az I4.0 NTP 2. plenáris ülése

Megtartotta második plenáris ülését az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform 2016. október 11-én az MTA SZTAKI Kende utcai székházában. Erre az alkalomra elkészült a SZTAKI fejlesztésében a Platform honlapja is, amelyhez az INFO@HAND Ipar 4.0 nevű, offline elérhető okostelefonos alkalmazás is kapcsolódik. A nagy érdeklődéssel várt eseményen a Platform 43 tagjának képviseletében, valamint a tagok által a 7 Munkacsoportba delegált szakemberekkel együtt összesen 99 regisztrált résztvevő jelent meg. A munkaülést Dr. Monostori László , az MTA SZTAKI igazgatója, a Platform elnöke nyitotta meg.

A jelenlevők meghallgatták dr. Nikodémus Antal NGM főosztályvezető felszólalását a kormányzat részéről támasztott elvárásokról. Ezek közül a legjelentősebb, hogy bejelentette,  Lepsényi István államtitkár úr a „Magyarország Ipar 4.0 iparfejlesztési stratégiája” témában október végére kéri az első fogalmazványt. A cél az Ipar 4.0 felzárkóztatási program részleteinek kidolgozása az Irinyi Terv keretein belül.

A plenáris ülés legfontosabb mozzanata az Elnökség tagjainak megválasztása volt, amelyre Monostori elnök úr tett javaslatot. A sikeres szavazás után a végeredmény a következő lett: A Platform elnöke Monostori László, a másik állandó tag Lepsényi államtitkár úr, akit  Nikodémus Antal képvisel; további választott tagok: Ács István (Bosch Rexroth, a gyártó vállalatok képviselője), Némedi Andrea (SAP, az informatikai vállalatok képviselője), Petrik Márk (Hepenix Kft., a KKV-k képviselője), Chafran Hassan (BME, az oktatási intézmények képviselője) és Vityi Péter (IVSZ, a szakmai szervezetek képviselője).

Ezután a kiadott ütemezés szerint a Munkacsoportok alakuló ülésére került sor, ahol a delegáltak megválasztották a Munkacsoportok vezetőjét, megtárgyalták az előzetes vitaanyagot, s elfogadták a  Munkacsoportok munkarendjét. Néhány munkacsoportban szinte azonnal megkezdődött az érdemi munka, többiben pedig remélhetőleg a közeljövőben fog elindulni a maguk elé kitűzött feladatok végrehajtása.