Nemzetközi súlyú a SZTAKI és a Széchenyi István Egyetem együttműködése

Gróf Széchényi Ferenc-díjat vehetett át dr. Szauter Ferenc, a győri Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának (JKK) központvezetője, a Közúti és Vasúti Járművek Tanszék docense a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat ünnepi díszközgyűlésén, írja a prim.hu.

„Rendkívül büszke vagyok arra, hogy tevékeny szereplője lehetek a 2012-ben létrehozott Járműipari Kutatóközpont munkájának, amelyben az egyetem erősségeire építve, multidiszciplináris módon több tanszék és kar vesz részt. A JKK mérnökcsapata az elektromos hajtások terén mára meghatározó lett az országban, emellett az autonóm járművek területén a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézettel (SZTAKI) együttműködésben mind a földi, mind a légi járművek esetében jelentős kompetenciával rendelkezik. Számos ipari szereplő partnerévé váltunk, vállalatokkal dolgoztunk, dolgozunk együtt kutatás-fejlesztési projektekben, amivel hozzájárulunk a gazdaság versenyképességének növeléséhez. Kiemelkedő lépcsőfokot jelentett, hogy dr. Bokor József professzor úr segítségével megerősödtek akadémiai kapcsolataink, így tudományos szempontból ugyancsak előre tudtunk lépni” – fejtette ki dr. Szauter Ferenc.

Kép: Dr. Szauter Ferenc a Gróf Széchényi Ferenc-díjjal Széchenyi István győri egyetemen lévő szobránál. (Fotó: Májer Csaba József)