Tesztpálya segíti a hazai járműgyártás technológiai fejlődését

A hazai járműgyártás technológiai megújítását szolgálja az a tesztpálya, amelynek létrehozásáról szándéknyilatkozatot írt alá a Nemzetgazdasági Minisztérium képviseletében  Varga Mihály , valamint a kutatás-fejlesztésben résztvevő intézmények és autóipari cégek vezetői mellett az MTA SZTAKI Igazgatója is.

A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: Magyarország csak akkor lehet kezdeményező és aktív részese az európai gazdaság megújításának, ha képes alkotó módon hozzájárulni a legmodernebb ipari eljárások kialakításához.

A legújabb technológiák fejlesztésének egyik gátja a tesztelési kapacitások hiányossága – szögezte le Varga Mihály. A kormány múlt heti döntése értelmében Zalaegerszegen megvalósuló tesztpálya ipari igényekre építve megerősítheti Magyarország hosszú távú versenyképességét és a regionális járműipari pozícióját, növelheti a működő tőke-beáramlást, erősítheti a vállalati-felsőoktatási együttműködést, ezek mellett fenntartható kutatói munkahelyeket teremthet – emelte ki a szakminiszter hozzátéve: jelenleg 500 kilométeres körzeten belül nem található a leendő hazai tesztpályához még csak hasonló sem, így lehetőség nyílik a régiónkban megtelepedett járműipari vállalatok magas színvonalú igényeinek kielégítésére is.

A szándéknyilatkozatban foglaltak szerint az aláírók együttműködésre törekszenek az autonóm járművek, az elektromobilitás, az intelligens út-jármű-rendszerek (connected-car), a valós körülmények közötti fogyasztás és emissziómérés (RDE) valamint az aktív biztonsági rendszerek területén.

A nemzetgazdasági miniszteren kívül a szándéknyilatkozatot kézjegyével ellátta Reinitz Zoltán , az Avl Autókut Mérnöki Kft. vezetője, Józsa János , a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora, Henning Döll és Keszte Róbert , a Continental Automotive Hungary Kft. vezetői, Mészáros Csaba , az Evopro Kft. vezérigazgatója, Monostori László , az MTA SZTAKI és Á brahám László , a National Instruments Hungary Kft. igazgatója, Javier González Pareja , a Robert Bosch Kft., Stasztny Péter , az Smr Hungary Bt., M arc de Bastos Eckstein , a Thyssenkrupp Presta Hungary Kft., Aodh Mac Fhionnbhairr, a Tüv Rheinland Intercert Kft., valamint Nagy Tibor , a Zf Hungária Kft. képviseletében.