Innovációs hírek

A kiállításra rövid, háromperces videó készült a projekt győri laborjának robotjairól, technikai demonstrációiról. A kisfilmben szerepet kapnak a pakolni és szerelni képes robotkarok, illetve a munkadarabokat a munkaállomások között ide-oda fuvarozó AGV-k is.

A Kossuth Rádió Trend-Idők című műsorának 2021. március 31-ig adásában három interjú is lement, amiben a SZTAKI vezetői és kutatói nyilatkoztak az országosan elérhető rádiócsatornának.

A Magyar Nemzet Basa Balázs munkásságáról írt cikket. A Názer Ádámmal közösen jegyzett Itt forgott - Főszerepben Budapest - Nemzetközi filmek című könyv alapján a SZTAKI eLearning Osztályának közreműködésével filmturisztikai mobilalkalmazás is készült Android és iOS platformokra.
Végéhez közeleg a 2020-as „Év gyára” verseny, a SZTAKI és az EPIC InnoLabs Kft. kutatói és munkatársai ennek megfelelően meglátogatják az IPAR 4.0 kategóriában shortlistre került négy gyárat, hogy a helyszíni auditot elvégezzék.
A SZTAKI saját fejlesztésű nyílt forráskódú virtuális valóság szoftverkönyvtárát, az ApertusVR-t felhasználva új gyártásoptimalizációs rendszert fejlesztettünk ki, amely elnyerte az XR4ALL H2020 koordinációs és támogató projekt által kihirdetett pályázati támogatást.
2021. február 18-án az INTEGRITY Kft. a SZTAKI közreműködésével egész napos online workshopot tartott Katasztrófanap címmel. A workshop szerverbackuppal, különösen cloud backuppal és katasztrófahelyszín (disaster recovery site/alternative site) megoldásokkal foglalkozott. Ezen belül a hagyományos-  és cloud-megoldásokat egyaránt tárgyalta; valamint a virtuális datacentereket, melyek korszerű és nagyon költséghatékony megoldást biztosítanak DR site szolgáltatók, illetve ügyfeleik számára (Disaster Recovery Site as a Service).
Fényes Dániel, Németh Balázs és Gáspár Péter laborvezető, a SZTAKI Rendszer és Irányításelméleti Laboratóriumának kutatói az Energies című folyóiratban jelentették meg „A Novel Data-Driven Modeling and Control Design Method for Autonomous Vehicles” című publikációjukat.
Bergmann Júlia, a SZTAKI kutatója a Kossuth Rádió Trend-idők című műsorának 2021. február 1-i adásában adott interjút az ipari adatelemzés fontosságáról, gyakorlati működéséről.
A Welp Magazine ipari megoldásokkal foglalkozó sorozatának keretein belül a Magyarországon megtalálható legjobb virtuális valóság megoldásait gyűjtötték össze, melyben helyet kapott a SZTAKI nyílt forráskódú szoftver könyvtára az ApertusVR.
A tanulmány a H2020 FLEXOP projektben elkészült, rugalmas szárnyakkal rendelkező tesztrepülőgép által használt repülésvezérlő rendszer működését részletezi.
A SZTAKI - Hálózatbiztonsági és Internet Technológiák Osztályán (HBIT) keresztül - Magyarországról másodikként csatlakozott az európai kiberbiztonsági törekvések előre mozdításán dolgozó ECHO (European network of Cybersecurity centres and competence Hub for innovation and Operations) szervezethez.
A győri Széchenyi István Egyetem önálló kutatási egységeként működő Járműipari Kutatóközpontban több különböző munkacsoport is tevékenykedik a SZTAKI-val együttműködésben. Egyikük az autonóm járművek tesztelésével kapcsolatos kutatásokat végzi a zalaegerszegi ZalaZONE-on.
Az EGI Federation célja, hogy nyitott és fejlett megoldásokat szállítson számítás és adatelemzés témakörben nemzetközi kutatásokhoz és innovációhoz. Ehhez a tagok infrastruktúráját, szolgáltatásait és szaktudását is egyesítik, ezzel lefednek minél több szakterületet és erősítik a határon átnyúló együttműködéseket is. 
Intézetünk hét munkatársa kapott díszoklevelet a Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiájának kidolgozásában vállalt szerepéért, vagy ahogy az oklevél fogalmaz: „kiemelkedő szakmai tevékenységének elismeréseként”.
​​​​​​​A járványhelyzetre tekintettel online, Zoom-konferencia és Youtube-közvetítés segítségével rendezte meg a SZTAKI, a Wigner FK és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat „Az ELKH Cloud a tudomány szolgálatában: múlt, jelen, jövő” című szakmai napot 2020 október 28-án.

A bitport.hu sorozatában szakemberek válaszolnak, és adják tovább kérdésüket. Most Benczúr András, az MI Nemzeti Labor szakmai vezetője és Érdi-Krausz Gábor projektkoordinátor válaszolt arra, hogy "A különböző laborokban fejlesztett mesterséges intelligenciák lehetnek-e kompetitívek?"

A válasz ide kattintva olvasható.

Mindössze 15 percbe telik kitölteni a az EPIC Kiválósági Központ, Fraunhofer Intézet, és az ENRICH - European Network of Research and Innovation Centers and Hubs által készített, magyar nyelven is elérhető kérdőívet, ami cégre szabott értékelést ad arról, hol áll az adott vállalkozás a digitalizációval.
A SZTAKI Hálózatbiztonsági és Internet Technológiák Osztálya (HBIT), a HunCERT, az Internet Szolgáltatók Tanácsa (ISZT) és a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség (MELASZ) azért szervezte a Doménbiztonság és adatvédelem online workshopot, hogy doménnevek igénylői, használói, doménregisztrátorok, vállalkozások és szervezetek képet kapjanak arról, hogy a domének használata során milyen kockázatokkal kell számolni, és hogyan védhetik meg saját doméneiket.
2020. október 21-én, az összevont Ipar Napjai és Automotive kiállítás keretein belül, a Hungexpón rendezték meg a Techtogether című versenyt. A versenyen 7 egyetemről 12 csapat vett részt.
Óriási érdeklődés mellett, több mint 120 résztvevővel tartottak a SZTAKI kutatói bevezető előadást az ELKH Cloud tudományos, kutatói felhő használatáról 2020. október 22-én, csütörtökön. A vírushelyzet miatt az előadásokat az érdeklődők online hallgathatták.