Munkahelyi értékeink

A SZTAKI-ban valljuk, hogy sikereinket és fejlődésünket elsősorban munkatársainknak köszönhetjük. Támogatjuk a törekvést, hogy egyensúlyt teremtsünk a magánélet és a munka között, szabályzatainkat, rendszereinket ennek érdekében rendszeresen felülvizsgáljuk.

Támogatjuk a rugalmas munkavégzési lehetőségeket azokban a munkakörökben, ahol ez lehetséges. A munkabér kiegészítéseként számos plusz juttatást nyújtunk munkatársainknak, mint például az aktuális Cafetéria szabályzatunk alapján  utazási költségtérítés  a vidékről bejáróknak, jogszabály szerinti vasút vagy buszköltségtérítés, illetve havi gépkocsi-használat térítés,  önkéntes nyugdíjpénztári tagság lehetősége. A munkavállalói elégedettségi programunk része a  munkahelyi egészségvédelmi program, valamint közösségformáló rendezvények,  szakmai  továbbképzések, kompetenciafejlesztő tréningek,  felsőfokú és doktori iskolai tanulmányok támogatása tanulmányi szerződés keretében.

Az esélyegyenlőség biztosítása fontos számunkra, ezért figyelünk a megváltozott munkaképességűekre, és lehetőségeket biztosítunk számukra, továbbá a kismamák sikeres visszatérését a munkába személyre szabott program keretében segítjük.

A SZTAKI értékeli a különbözőségeket, és minden formában elutasítja a diszkriminációt.

Kollégáinkat segítjük abban, hogy karrierjüket tervezni és menedzselni tudják. Projektjeinkhez kapcsolódóan számos képzési programban vehetnek részt, melyek képességeik és készségeik fejlesztését célozzák. Kiemelkedő lehetőségeket ajánlunk a karrierépítésre azzal, hogy egy nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező kutatóintézetben tanulhatnak, és szerezhetnek tapasztalatot.

values

Együtt érünk el sikereket

Vállalati kultúránkban az egyik legfontosabb értékünk a csapatmunka.

Értékeljük, és elismerjük egymás ismereteit és erőfeszítéseit; többre vagyunk képesek, ha együttműködünk. Bizalommal és jóindulattal viseltetünk egymás iránt, hiszen tehetségünkkel, képességeinkkel és aktív közreműködésünkkel mindannyian hozzájárulunk a jó csapatmunkához. Így a közösség sikere mindenki egyéni sikere is egyben.

Ez az elv több érték mentén is összekapcsolódik:

  • az emberi méltóság elismerése, tiszteletben tartása,
  • a tolerancia, egymás elfogadása, előítéletek leküzdése, esélyegyenlőség elve
  • a kreatív munkavégzést támogató-fejlesztő munkakultúra.

Kiszámítható, biztonságos munkahelyet kínálunk

Célunk, hogy munkatársaink egészségét és jó közérzetét szem előtt tartva formáljuk munkakörnyezetünket. Ennek érdekében igyekszünk számukra a lehető legjobb munkakörülményeket megteremteni. Korszerű eszközöket biztosítunk a biztonságos munkavégzéshez, az ergonómiai igényeknek megfelelő munkahelyeket, professzionális számítástechnikai, irodai és támogató infrastruktúrát alakítunk ki.

Az informatika világában az egészség megőrzése és a biztonságos munkavégzés kiemelkedően fontosak, ezeket szigorúan is vesszük, hiszen a jó egészség az alapja a jó üzleti teljesítménynek is. Munkatársainknak számos sportolási és kikapcsolódási lehetőségeket kínálunk, biztosítjuk a rendszeres egészségügyi vizsgálatokon való részvételi lehetőséget.

team

A hosszútávon fenntartható működésben hiszünk

Lean szemléletű vállalatként nagy hangsúlyt fektetünk a folyamatos fejlődésre, egyéni és vállalati szinten egyaránt. Tevékenységeink alakításakor projektpartnereink, a tudományos közösség és a társadalom vannak fókuszban, visszajelzéseikre építünk. Hiszünk a felhatalmazás adta lehetőségekben, a személyes élményeken keresztül szerzett tapasztalatokban és a strukturált problémamegoldásban. Kiemelt értékként kezeljük a tudásmegosztást, valamint folyamatosan teszünk azért, hogy mindezek a törekvések és értékek vállalati kultúránk meghatározó részei legyenek.

Nálunk álmodtak a hazai informatika nagyjai is

Ötvenéves múlttal rendelkező, patinás intézetként inspiráló munkahelyi környezetet nyújtottunk a hazai informatika legkiemelkedőbb kutatói - többek között Benedikt Ottó, Csáki Frigyes, Frey Tamás, Hatvany József, Rácz István, Tarján Rezső, Uzsoky Miklós - számára is.

Nyitottság, kulturális fogékonyság

Az intézet szellemiségéből és az információs technológiák sokirányúságából következően a kereső nyitottság végigvonult a kutatás és a kultúra más ágai felé. A munkatársak kiválasztásában, a szorosan vett tematikában fellelhető tehetség mellett szempont volt a kulturális fogékonyság. A technikai eredmények elsősorban a képzőművészetek irányába mutattak. Az intézet kezdeményezője és támogatója volt az első hazai digitális technikai kiállításnak és az internet honlapok esztétikai alakításának továbbá a digitális művészetek műhelyének, a C3 központnak. Az intézet hardver és szoftver eszközei tanuló és próbapályák voltak azoknak a hosszabb-rövidebb ideig tartó vendégfogadásnak, amely részben alapja lett a digitális művészetek meghonosodásának. Az Éjjeli Őrjárat című hálózati folyóirat is ebben a keretben működött.

Lényeges szerepünk volt és van folytatólagosan a pedagógiának a digitális művészetek segítségével történő megújításában.

Az intézet folyamatosan hozzájárult az információs technológiák társadalmi és filozófiai alapozásához, a számítógépes világ ismeretelméleti és lételméleti kérdéseinek tisztázásához. Ezekkel kapcsolódva is egyre jelentősebbé válnak számunkra is az ember-gép kapcsolatok technikai és humán vonatkozásainak kutatási és kísérleti problémái. Ezek között kiemelkedik a számítógépes nyelvészet és a különböző érzékeléseket feldolgozó alakfelismerés.

hvjf