Sajtószoba

Interaktív irodalmi sétával kapcsolódott be a június 20-i Múzeumok Éjszakája programsorozatba Ferencváros Önkormányzata A hivatal megbízásából a  Petőfi Irodalmi Múzeum  (PIM) és az  MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének  közreműködésével készíttetett hangos vezetett séta József Attila életének néhány, a kerülethez kapcsolódó helyszínére kalauzolja el az érdeklődőt.

Az európai repülőgépipar tíz jelentős képviselője az MTA SZTAKI vezetésével, egy konzorciumban kutatja azokat a közös kihívásokat, melyek a repülés gazdaságosabbá tételét hivatottak biztosítani.

A FLEXOP konzorcium tagja a legnagyobb európai repülőgépgyártó Airbus-on kívül a Német Űrkutatási Központ , több nagy múltú európai egyetem (Bristol, München, Delft, Aachen), valamint a repülőipar fontosabb beszállító cégei (az osztrák FACC és a görög INASCO).

Országszerte több mint 360 intézmény csaknem 2000 programot kínál az idei, június 20-ára meghirdetett Múzeumok Éjszakáján . Az ország legnagyobb kulturális rendezvényén idén először kiemelt tematikához – Élő Erdély – is kapcsolódhatnak a résztvevő intézmények, a vidéki városok közül pedig Eger kerül fókuszba. A látogatók ezen az éjszakán nemcsak a múzeumok és kiállítóhelyek, hanem számos más kulturális, művészeti és közművelődési intézmény, kulturális örökségi helyszín, műemlék vagy civil szervezet gazdag programjaiból választhatnak.

Hosszas előkészítés után hamarosan elindul az MTA Cloud , amely jelentős segítséget nyújthat a számítás- és tárolásigényes kutatási projekteknek. A tervek szerint az év végén startoló szolgáltatást bemutató májusi akadémiai workshopot 250 fős, jórészt kutatókból álló közönség figyelte.

Az Ufai Állami Légiközlekedési Műszaki Egyetem (Ural, Baskíria, Oroszország) tudományos tanácsának 2014. november 25-i döntése értelmében Kovács Györgynek , intézetünk volt részlegvezetőjének 2015. május 19-én ünnepélyes keretek között az egyetem legmagasabb rangú elismeréseként a Doctor Honoris Causa  dísz-doktori címet adományozta.

Világmárkákkal, multinacionális cégekkel, hazai és külföldi kis- és középvállalatok kínálatával várja az érdeklődő szakembereket az Ipar Napjai, MACH-TECH 2015. május 12-15 között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

Az MTA Vezetői Értekezletének döntése alapján, 2015-ben – az MTA SZTAKI és az MTA WIGNER FK Adatközpont közös munkája nyomán – elindulhat az MTA Cloud szolgáltatás.  Tisztelettel meghívunk minden érdeklődőt a 2015.05.11-én 10:00-kor kezdődő MTA Cloud workshop-unkra, az MTA Székházába.

Az MTA Akadémiai üdülők (Mátra, Balaton) vezetőinek támogatásával az üdülőbe érkezők számára újabb minőségi kikapcsolódási lehetőséget ajánlunk az MTA SZTAKI eLearning osztálya által fejlesztett  GUIDE@HAND Mátra  és a  GUIDE@HAND Balaton-felvidéki  alkalmazásokat bemutató plakátok segítségével.

Rövid ízelítő az alkalmazásokból:

A Privátbankár.hu első  Innováció és jövőkutatás meetup  eseményén olyan vállalatok vezetői lesznek jelen, akik keresik a fejlesztési lehetőségeket és nem csak elkötelezetten figyelik az innovációs területeket, de cégük fejlődése érdekében a számukra hasznos fejlesztéseket be is építik vállalatuk életébe.

Mobil kategóriában első helyet ért el az intézetünk eLearning Osztálya által fejlesztett GUIDE@HAND Miskolc hangos idegenvezető alkalmazás az Iránytű 2015. kommunikációs versenyén.

Professzor Bokor József , intézetünk tudományos igazgatója is tagja volt annak a kormánydelegációnak, mely a Bosch gyár stuttgarti telephelyén  tárgyalt az autonóm gépjármű rendszerek kutatásának hazai lehetőségeiről.

Harmincöt tudós vehetett át a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Magyarország Köztársasági Elnöke által adományozott elismerést.  Az állami kitüntetettek között volt Inzelt Péter , intézetünk tavaly év végén leköszönt igazgatója, jelenlegi tudományos főmunkatársa is.

Intézetünk eLearning Osztálya  segítségével elkészült a MUSIC@HAND Rúzsa Magdolna ingyenes alkalmazás iOS és Andorid eszközökre egyaránt!

Az applikációban az érdeklődők megtalálhatják a legfrissebb híreket, koncertidőpontokat, videókat, képeket és zenéket, megtudhatják a Művésznő élettörténetét vagy hogy hogyan jött létre Magdi alapítványa, a Gábriel Angyalház!

Az Intézet Termelésinformatika és –irányítás témában , a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Gépészmérnöki , valamint Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karaival , továbbá a Fraunhofer Társaságnak három, a gyártás területén kiemelkedő jelentőségű intézetével ( IPA-Stuttgart, IPK-Berlin, IPT-Aachen ) és a Fraunhofer Austriával , a

Több mint 1,3 millió eurót (404 millió forint) nyert három, magyar intézmény által koordinált kutatási pályázat az unió Horizont 2020 kutatási és innovációs keretprogramjának " kiválóság terjesztése és a részvétel szélesítése " elnevezésű alprogramjában - derül ki a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) közleményéből.

Az MTI-hez hétfőn eljuttatott tájékoztatás szerint a program során az első szakaszban több tagország intézményei partnerségben - teaming - pályázhattak új kiválósági központok üzleti terveinek készítésére.

2015. január 22-én a BHE Electronics Kft. adott otthont a Pilóta Nélküli Légijármű Klaszter Irányító Testülete ülésének. Az ülés egyik fontos mozzanata volt az alapító tagok csatlakozása, amely révén a klaszter nyolc alapító szervezettel bír, melyek az alábbiak: MTA SZTAKI ; Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar; Óbudai Egyetem, Mechatronikai és Autótechnikai Intézet; BME Közlekedés- és Járműirányítási Tanszék; BME Vasúti Járművek, Repülőgépek és Hajók Tanszék; HM EI Zrt.; BHE Electronics Ltd.; Hungarian Aviation Industry Foundation.

Monostori Lászlót Lovász László, az MTA Elnöke 2015. január elsejei hatállyal kinevezte az MTA SZTAKI igazgatójának.

Kinevezéséhez szívből gratulálunk, munkájához sok erőt kívánunk!

Inzelt Péternek , intézetünk a napokban leköszönő igazgatójának " több évtizeden át végzett eredményes kutatóintézet-vezetői tevékenységéért " a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége Pro Scienta Hungarica érmet adományozott.

A 2014-es év számtalan programot, tudományos együttműködési lehetőségeket és ipari innovációt tartogatott intézetünk számára. Az alapkutatások magas színvonalú művelése mellett munkatársaink nagy hangsúlyt fektettek a versenyszférában alkalmazható megoldásokra és a társadalmilag hasznos, közösségi szolgáltatásokra. A SZTAKI kutatói idén is aktívan publikáltak a világ legrangosabb tudományos folyóirataiban, jelen voltak a legkiemelkedőbb tudományos testületekben és fórumokon, oktattak nemzetközi színvonalú egyetemeken.