2017-ben is okostelefonos alkalmazással támogatjuk a Múzeumok Őszi Fesztiválját

Idén ősszel több mint 90 hazai településen 150 múzeum várja nyitott ajtókkal és színes programokkal vendégeit országszerte a 2017. szeptember 25-től november 12-ig tartó Múzeumok Őszi Fesztiválján. Az idei rendezvénysorozat a látogatóbarát múzeumok koncepcióját szem előtt tartva és Szabó Magda születésének századik évfordulója apropóján „Az ajtó nyitva áll” jelmondat köré szerveződik. A hazai irodalmat meghatározó jeles írók, költők múzeumokban őrzött hagyatékára, az irodalom múzeumi környezetben játszott szerepére is ráirányítja a figyelmet. A tavalyi évhez hasonlóan az idei események és helyszínek az intézetünk eLearning Osztálya  által készített EVENT@HAND MOF ingyenes és offline okostelefonos alkalmazásban is elérhetők. Az idei évben az alkalmazás egy interaktív játéksorozattal bővült.

A nyitott ajtó több mint jelkép: a múzeumok a fesztivál alatt vendégségbe hívják mindazokat, akik nyitott szemmel, kíváncsisággal és érdeklődéssel fordulnak feléjük. A 12. Múzeumok Őszi Fesztiválja változatos programokkal, megnyitott múzeumi kapukkal nem pusztán a kulturális értékek megőrzésére, fontosságára kívánja felhívni a figyelmet, hanem szeretné a 21. századi modern emberek számára is kézzelfoghatóvá, megélhetővé tenni a múzeumok világát. A programsorozat találkozások sokszínű lehetőségét kívánja megteremteni múzeum és közönsége között, minden generáció számára.

A rendezvénysorozat közönség- és szakmai programjai idén tizenegy tematika köré csoportosulnak. A fesztivál kiemelt célcsoportjai közé tartoznak a pedagógusok, iskolai osztályok, oktatási intézmények, valamint a kisgyerekes családok, akiknek több tematika is izgalmas programokat kínál.

A tavalyi évhez hasonlóan az idei Múzeumok Őszi Fesztiváljának eseményei és helyszínei az MTA SZTAKI eLearning Osztálya  által készített EVENT@HAND MOF ingyenes és offline okostelefonos alkalmazásban is elérhetők.  Az idei évben az alkalmazás egy interaktív játéksorozattal bővült.

Interaktív játék

Az alkalmazás bemutató videója, amelyben már a játék részletei is megismerhetők itt tekinthető meg. A felhasználók az alkalmazás segítségével rögzíthetik saját élményeiket és azokat meg is oszthatják.

További információ a rendezvénysorozatról itt érhető el. Minden érdeklődőt szeretettel látunk!

muzfeszt