Ismeretterjesztő hírek

A SZTAKI által koordinált Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium szakmai támogatásával rendezik meg március 5-én, szombaton, a REFORMula Challenge Innovációs Verseny II. Budapesti Nagydíját, amelyben középiskolás és egyetemista csapatok mérik össze ügyességüket, tudásukat és tervezői kreativitásukat.
Az Akadémiai Közgyűlésben legfeljebb kétszáz nem akadémiai képviselő ülhet. A frissen megválasztott, vagy épp újraválasztott képviselők 2022. március 1-től látják el feladataikat.
Kacsuk Péter, a SZTAKI Párhuzamos és Elosztott Rendszerek Kutatólaboratóriumának vezetője is tartott előadást a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság „Művészet, Informatika és az a titokzatos NFT” című online meetupján.
A 2022-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőjének formátuma néhány esetben szándékos vereségre ösztönözhetett egy válogatottat, mert ezáltal pótselejtezőt játszhatott volna. Csató László, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport tudományos munkatársa szerint a probléma ugyan nem szüntethető meg a szabályok alapvető reformja nélkül, de néhány, jól megválasztott korlátozó feltétellel nagyságrendekkel csökkenthető a manipuláció veszélye.
A röviden csak AIDA néven emlegetett szervezet ötven egyetem és tizenhét kutatóintézet összefogása révén tűzne ki oktatási célokat a mesterséges intelligencia területén.
A Meseösvény több lépcsős fejlesztés keretében valósult meg.
A műgyűjtőként is aktív kutató „Mi az NFT – és hogyan biztosítsuk egy digitális alkotás tulajdonjogát?” címen tart előadást a Neumann Társaság online meetupján.
Szirányi Tamás, a SZTAKI Gépi Érzékelés Kutatólaboratóriumának vezetője a Kossuth Rádió Trend-Idők című műsorában beszélt egy amerikai cég autonóm traktorjairól, a technológia működéséről.
Az IEEE elektronikai, villamosmérnöki, számítástechnikai tudományokhoz kapcsolódó szabványok kidolgozásával, oktatással, tudományos konferenciák szervezésével, tanulmányok publikálásával foglalkozó rangos nemzetközi szakmai szervezet. Az IEEE 1963-ban több hasonló szakmai szervezet egyesüléséből jött létre az Amerikai Egyesült Államokban.
Az „A Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium első éve” című előadást a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartották a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából.
Az ARNL konzorcium-vezető intézménye  a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI), tagjai a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és Széchenyi István Egyetem (SZE), partnere az Autóipari Próbapálya Zala Kft. (ZalaZone).

 

A videót Antal Péter, Antal Zoltán, Novoth Szilárd, Németh Balázs, Palkovits Máté, Péni Tamás és Tóth Roland, a Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratórium munkatársai készítették.

A SZTAKI 3D-s mérési és modellezési rendszere, Ipar 4.0-s kutatási és demonstrációs infrastruktúrája, a Wignerrel közösen fejlesztett ELKH kutatási felhőszolgáltatása és digitális holografikus mikroszkópjai is bekerültek az NKFIH TOP50 KI programjának nyertesei közé, mint „Kiváló Kutatási Infrastruktúrák”.
Csáji Balázs Csanád arról beszélt, hogyan alkalmazható a mesterséges intelligencia olyan kreatív területeken, mint a különböző művészeti ágak.
Fényes Dániel, a Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratórium munkatársa 100 százalékos eredménnyel védte meg doktori disszertációját.
A SZTAKI kutatói témavezetőként vagy versenyzőként vettek részt a 2021-es Tudományos Diákköri Konferencián (TDK), ahonnan több díjat is elhoztak.
A SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának vezetője, Váncza József a Forbes magazinnak mesélt nagyapja, ifjabb Váncza József találmányairól és vállalkozásáról.
A Forbes magazin decemberi lapszámában található, technológiával és tudománnyal foglalkozó Forbes Next melléklet ötoldalas cikkben mutatja be a Primót és annak hátterét, Manno Sándor fejlesztőmérnökkel a főszerepben
Bakonyi Péter, Csaba László, Martos Balázs, Horváth Nándor, Pásztor Miklós, Tétényi István és Kovács László egy több mint másfélórás beszélgetésen elevenítették fel a magyar internet kezdeti szárnypróbálgatásait.
Radia Perlman, Robert Cailliau és Vint Cerf is videóüzenetben gratulált a SZTAKI-nak, amiért a kutatóintézet idén harminc éve jegyezte be az első magyar domént.