Ismeretterjesztő hírek

A HUN-REN SZTAKI által koordinált Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) szeptemberben indított Meetup-sorozatának október 25-én megtartott második találkozóján az AI az egészségügyben volt a téma.
A Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola pályaorientációs napjának keretében az iskola negyedikes diákjai látogatást tettek a HUN-REN SZTAKI-ban.
Az egésznapos oktatás gerincét jelentő előadásokat Dr. Sean McCarthy, a Horizon Europe programokkal kapcsolatos oktatásra és adatmegosztásra fókuszáló Hyperion Ltd. ügyvezetője tartotta.
A kvantumszámítógép, a kvantuminternet rejtelmei és a jövő repülőgépeinek intelligens szárnyaival kapcsolatos kulisszatitkok mellett az is kiderül majd a Neumann Társaság és a HUN-REN SZTAKI 2023. november 15-i Neumann után, szabadon című, előzetes regisztrációt követően ingyenesen látogatható konferenciáján, hogy hogyan szolgálja a városi fák védelmét az MI. A friss, jövőorientált szemléletű előadások közben itt adják át a Neumann Társaság, az IVSZ és az Infotér közös Kovács Attila-díját is, amellyel az Év informatikai újságírójának munkáját ismerik el, továbbá a Neumann Társaság hagyományos díjait az IT kiemelkedő kutatóinak és oktatóinak.
Egy körmérkőzéses bajnokságban minden csapat minden másikkal azonos számú mérkőzést játszik. Ez a versenyformátum azzal a veszéllyel jár, hogy az utolsó forduló(k)ban bizonyos csapatok helyezése már nem változhat, így mérkőzéseik tét nélkülivé válhatnak, ami az igazságosság és a nézettség szempontjából egyaránt kedvezőtlen. Csató László, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport tudományos munkatársa – szerzőtársaival, Molontay Rolanddal (BME) és Pintér Józseffel (BME) – egy eljárást adott e mérkőzések azonosítására négycsapatos oda-visszavágós bajnokságokban.
2023. október 4-én és 5-én tartotta projektnyitó rendezvényét a Building PREPAREDness with Collaborative Knowledge Platform, Gamification and Serious Game in Virtual Reality című projekt. Az eseményen 11 ország 15 partnerintézményének projektrésztvevői vettek részt.
A HUN-REN SZTAKI is részt vett 2023. október 3-án a Cybersec 2023 konferencián.  Az eseményen egy Mesterséges Intelligencia (MI) és kiberbiztonság émájú kerekasztal beszélgetés szakértőjeként részt vett Rigó Ernő, a HUN-REN SZTAKI Hálózatbiztonsági és Internet Technológiák Osztályának (HBIT) osztályvezetője is. 
Erős Antónia tudományos egészségügyi műsorának második, 2023-as évada azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy miként élhetünk tovább, az október 18-án este vetített epizód pedig az öregedésórákat és kutatásukat is szerepelteti. Ebből mutattak jeleneteket az esti Híradóban is.
A 2023. október 17-i adásban a repülési flatter-jelenség megoldásának kutatásáról és módszereiről beszélt a Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratórium tudományos főmunkatársa.
Csató László, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport tudományos munkatársa október 11-én mutatta be új könyvét a HUN-REN SZTAKI-ban, a kötetről pedig a sajtó is beszámolt.
A 2023. október 11-12. között rendezett Informatikai Biztonság Napja alkalmából az intézet portrérajzoló robotja, a Piktor-o-bot is kipróbálható volt.
2023. október 11-én mutatta be új könyét Csató László, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport tudományos munkatársa. A „Paradoxonok a sportversenyek szabályaiban” című kötetet e-könyv formájában adta ki a Typotex Kiadó.
A Többnemzeti Képességfejlesztési Program (Multinational Capability Development Campaign, MCDC) Mesterséges Intelligencia Által Támogatott Szenzorfúzió projekt keretein belüli esemény a SZTAKI (Magyar Kutatási Hálózat Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet), az MH Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokság (MH HTP) és a HVK Képességfejlesztési Iroda közös szervezésében valósult meg.
A 2022-ben megnyitott „A múltból a jövőbe” című kiállítás magyar és angol nyelven is bejárható a HUN-REN SZTAKI eLearning Osztálya által fejlesztett virtuális túrán. A kiállítás természetesen élőben is megtekinthető.
A tudománnyal és technológiával foglalkozó Novum 2023. október 9-i adásában a HUN-REN SZTAKI 2022-ben megnyílt, és azóta folyamatosan bővülő „A múltból a jövőbe” című hardvertörténeti kiállítás mutatkozott be, Manno Sándor fejlesztőmérnök tálalásában.
A 2023. szeptember 28. és 29. között tartott, kétnapos rendezvény során a Horizon 2020 keretből finanszírozott AIDPATH (Artificial Intelligence-driven, Decentralized Production for Advanced Therapies in the Hospital) projekt kutatói gyűltek össze, hogy a közös munka kétéves évfordulóján szakmai előadások és egyeztetések folyamán összegezzék és elemezzék az eddigi eredményeket.
A 2023. szeptember 29-én tartott rendezvényen az intézet tíz programmal vett részt, amelyek összesen két épület több szintjét foglalták el. Több mint 300 látogató vett részt a HUN-REN SZTAKI bemutatóin, amik a drónok reptetésétől a hardvertörténeti kiállítás alkalmi előadásán át az ipari robotokkal való ismerkedésig és az öregedésórák kipróbálásáig terjedtek.
Tízféle programmal, köztük drónparádéval, autonóm szárazföldi járművel, interaktív blokklánc-szimulációval, robotokkal, öregedésórákkal, csecsemőmonitorozással, hardvertörténeti kiállítással várta látogatóit a HUN-REN SZTAKI a 2023. szeptember 29-én (pénteken) rendezett Kutatók Éjszakáján.
Váncza József, a HUN-REN SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának vezetője a digitális iker technológia ipari alkalmazásáról tartott telt házas előadást az additív gyártás (avagy 3D-nyomtatás) huszonötéves magyar sikertörténetéről szóló gálakonferencián.
Hatvany József az MTA KKCS Cambridge-ben diplomázott munkatársa volt, mikor megalakult a SZTAKI. Munkássága az egyetemes tudományos életre is nagy hatással volt, a számítógéppel segített tervezés (CAD) úttörőjének számított.