2017-ben is sikeres évet zárt a SZTAKI!

A 2017-es év számtalan szakmai programot, tudományos együttműködési lehetőségeket és ipari innovációt tartogatott intézetünk számára. Az alapkutatások magas színvonalú művelése mellett munkatársaink nagy hangsúlyt fektettek a versenyszférában alkalmazható megoldásokra és a társadalmilag hasznos, közösségi szolgáltatásokra is.

A SZTAKI kutatói és fejlesztői idén is aktívan publikáltak a világ legrangosabb tudományos folyóirataiban, jelen voltak a legkiemelkedőbb tudományos testületekben és fórumokon, oktattak nemzetközi színvonalú egyetemeken. Az alábbi összefoglaló részlegeink idei legkiemelkedőbb sikereit mutatja be.

Hazai vagy nemzetközi szempontból jelentős idei eredményeink:

  • a sikeresen elnyert Teaming pályázat keretein belül elindítottuk az EPIC – Centre of Excellence in Production Informatics and Control projektet, melynek célja egy olyan Kiválósági Központ létrehozása, amely a kiber-fizikai gyártó és logisztikai rendszerek területén érhet el számottevő eredményeket;

  • intézetünk is bekerült az EIT Digital-ba, Európa egyik legmeghatározóbb tudásközpontjába;

  • a SZTAKI elnökletével létrehozott Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform szövetséggé alakult;

  • UAV-UUV drón hibrid prototípus fejlesztésébe kezdtünk a GINOP-2.2.1-15-2016-00028 azonosító számú kutatás-fejlesztési projektben;

  • sikerrel zártuk le a járműipart, az elektronikát, az egyedi gép- és szerkezetgyártást, valamint a műanyag megmunkálást is érintő IKOMP kutatási-fejlesztési projektet;

  • Budapesten konferenciáztak a Műszaki Diagnosztika Nemzetközi Kutatói az „International Measurement Confederation” (IMEKO) nemzetközi szervezetén belül;

  • sikerrel zártuk a "Részlegesen automatizált járműplatform tervezés a biztonságosabb és gazdaságosabb közlekedésért" című VKSZ_14-1-2015-0125 projektet;

  • intézetünk szerepvállalásával alakult meg a magyarországi 5G koalíció;

  • bejelentettük a fluoreszcens-holografikus mikroszkóp nemzetközi szabadalmát;

  • az „Ipar 4.0 kutatási és innovációs kiválósági központ” projekt keretében, intézetünk győri telephelyén felavattuk az I4.0 megoldásokat használó, a SZE Járműgyártási Tanszékének demonstrációs mini gyártó- és logisztikai rendszerét befogadó kutatólaboratóriumot;

  • meghirdettük az Év Gyára 2017 versenyt;

  • Ipar 4.0-ról beszéltünk a II. Opel Tudományos Konferencián;

  • élő Lidaros bemutatót tartottunk a Frankfurti autószalonon;

  • intézetünk társszervezésével került megrendezésre a 2017-es Technikafilozófia Workshop Budapesten;

  • "Best practice eLearning minőségi díj"-at kapott az eLearning Osztály fejlesztése;

  • idén először nagy sikerrel rendeztük meg az INDIGO elnevezésű Ipari Digitalizációs Szakmai Napot;

  • sikerrel szerepeltünk az AUTOMOTIVE HUNGARY-n és az 5. Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállításon a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban, valamint az Ipar Napjai 2017-en;

  • saját standdal képviseltettük magunkat a Járműipari és Logisztikai Szakkiállításon,

  • virtuális valósággal kapcsolatos fejlesztéseinket sikerrel mutattuk be a Websummit-on;

  • az Audi Hungáriánál jártunk a járműipar előtt álló kihívásokról és a jövőbeli együttműködési lehetőségekről egyeztetni;

  • intézetünk konzorciumi tagságával egyedülálló 3D-fejlesztés indult Pécsett;

  • optikai hulladékválogatót fejlesztettünk;

  • megkezdtük a sós vízben oldódó, 3D nyomtatásra alkalmas polimerből előállított, pilóta nélküli vízalatti járművek irányításának fejlesztését;

  • munkatársunk elnyerte a Japan Society for Precision Engineering (JSPE) 2017 évi Technical Award díját,

  • idén két sikeres akadémiai székfoglalónk is volt (ld. bővebben itt és itt)

  • megünnepeltük a HITACHI Yokohama Kutató Intézettel folytatott gyümölcsöző együttműködésünk tizedik évfordulóját,

  • tovább terjesztettük a GUIDE@HAND nevű újgenerációs mobil alkalmazáscsaládot.

wet

Társadalmi felelősségvállalással, értékteremtéssel kapcsolatos 2017-es kezdeményezéseink:

  • számos ingyenesen letölthető mobiltelefonos alkalmazást fejlesztettünk, ezek közül is kiemelkedik az ország első filmturisztikai applikációja, - a Film Destination Budapest - , valamint az egészségmegőrzést célzó D+ Sport alkalmazás;

  • 2017-ben több országos programsorozatot is támogattunk; okostelefonos alkalmazást fejlesztettünk többek között a Múzeumok Őszi Fesztiválja, a Múzeumok Éjszakája, az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület, a Közösségek Hete programsorozat látogatói, valamint a Dunaferr szurkolói számára.

  • társszervezésünkkel került megrendezésre az építésügyi nyílt adatokról és formátumokról szóló Budapest Open Knowledge Meetup;

  • hallgatóink és oktatóink nemcsak a TDK-n, de az OTDK-n is jelentős eredményeket értek el;

  • a Nemzeti Tehetség Program általános iskolás nyerteseit fogadtuk a SZTAKI-ban interaktív VR-demo keretein belül;

  • fejlesztéseinket csaknem 400 főnek mutattuk be a Kutatók Éjszakáján, idén először nemcsak fővárosi, de győri helyszínen is;

  • tárlatvezetéssel támogattuk a 2017-es Digitális Témahetet;

  • Tompa Mihály születésének 200. évfordulója alkalmából gömbpanorámás interaktív felvételeket publikáltunk webes és virtuális valóság (VR) platformokra;

  • az ERCIM News 2017. októberi számát vendégszerkesztettük digitális bölcsészet témában;

  • gömbpanorámás képek segítségével a szélesebb közönségnek is megmutattuk, milyen a 2017-es FINA óriás toronyugrás tornyának a tetején;

  • szabadtéri tájékozódási vetélkedőt és GPS-alapú interaktív okostelefonos sétát szerveztünk a ferencvárosi költészet napján;

  • megünnepeltük, hogy intézetünk internetcímével, éppen 26 éve indult a hazai internetszolgáltatás;

  • több előadással is részt vettünk a Magyar Tudomány Ünnepén,

  • az MTA CLOUD szakmai tapasztalatait széleskörben osztottuk meg a nyilvánossággal.

gsdsg

Belső eseményeink:

  • a Rendszer és Irányításelméleti KutatólaboratóriumLátni és elkerülni” kutatásának technikai bemutatója kapcsán szakértő amerikai vendégeket fogadtunk;

  • a Külgazdasági és Külügyminisztérium 'Ázsiai Diplomata Napok' elnevezéső kezdeményezés keretén belül bemutattuk a Smart Factory robotos mintagyárat, valamint a vezető nélküli légi eszközökkel (UAV) kapcsolatos legújabb eredményeinket;

  • több ízben fogadtuk külső tanácsadó testületünk, valamint az akadémiai bizottság tagjait;

  • díjaztuk legeredményesebb munkatársainkat;

  • intézetünk meghívására Dr. Albert Réka, a Pennsylvania State University professzora előadását is meghallgathattuk,

  • idén is jó hangulatban zárult az intézeti családi nap;

  • decemberben a SZTAKI-ban járt a Mikulás, hogy Intézeti Mikulás-ünnepség kiemelt figyelmet fordítson munkatársaink gyermekeire.

A kutatói és fejlesztői munkánkról való tájékoztatást  2017-ben is igyekszünk magas színvonalon folytatni. A támogatást köszönve; partnereinknek és olvasóinknak egyaránt kellemes ünnepeket és sikerekben gazdag új évet kívánunk!

jfjf