Idén a SZTAKI is bekapcsolódik a Kutatók Éjszakája népszerű programsorozatába

Szeptember utolsó péntek éjszakája idén is a szenvedélyesen kíváncsiaké: végre kinyílnak a SZTAKI kapui, s az informatikusok kibújnak a számítógép mögül, hogy hétköznapi nyelven mutassák be a 21.század IT-vívmányait. A Kutatók Éjszakája országos programsorozat keretében elsősorban a pályaválasztás előtt álló fiatalokat, egyetemista diákokat várjuk, hogy megváltoztassuk a kutatói életpályáról kialakult unalmas képet. Az érdeklődőknek alkalmuk lesz személyesen találkozni a magyar informatikai tudomány legjelentősebb alakjaival, kipróbálni eszközeiket, s megismerkedni munkásságukkal izgalmas előadások, tudományos-szórakoztató programok keretében. Az este folyamán két helyszínen várjuk vendégeinket, akik megtudhatják, kik állnak a sokszor látványos, ám valójában komoly felkészültséget és kreativitást igénylő ipari fejlesztések, akadémiai kutatások mögött.

 

Az egész estés program során nemcsak a SZTAKI Szótár és a KOPI Plágiumkereső alkalmazás kulisszatitkai ba nyerhetnek betekintést a látogatók, de meglátogathatják ipari robotlaboratórium unkat és a 3D Internet-alapú Kontrol és Kommunikációs Barlang unkat is. Kültéri bemutatónkon a LIDAR-lézerszkennel felületmodellező alkalmazás a csodálható meg, míg a Kende utcai épületben azt is megtudhatjuk, hogy miből lesz a robot-MÁVpénztáros vagy hogyan készül az  Instant Avatár . Munkatársaink szeretettel várnak minden érdeklődőt  szeptember 28 -án 18-23 óra között , de a limitált férőhelyekre való tekintettel programjaink regisztráció kötelesek . A részletes információkért figyeljék honlapunkat és ne feledjék: ez nem az unalmas előadások estéje lesz, hiszen kézzelfoghatóvá tesszük a tudomány csodáit!