Meghatározták a kiber-fizikai gyártórendszerek kutatását a SZTAKI igazgatójának tanulmányai

Lucas Caldas, Danelon Lopes és Clóvis Neumann Procedia CIRP-ben publikált tanulmánya szerint Monostori László világszinten a negyedik legmeghatározóbb kutatója a területnek.

Monostori László, a SZTAKI igazgatója az egyik legjelentősebb kutató a kiber-fizikai termelési rendszerek területén, írják friss, Research and trends in cyber-physical production systems from 2008 to 2019 című tanulmányukban Lucas Caldas, Danelon Lopes és Clóvis Neumann, a University of Brasilia kutatói.

Procedia CIRP-ben megjelent publikáció 2008 és 2019 között vizsgálta azon szerzőket, akiknek a munkássága a legnagyobb hatással volt a területre ebben a bő egy évtizedben. A szerzőket aszerint pontozták, hogy a nevük alatt megjelent tanulmányokat hányszor és mennyire jelentős folyóiratokban idézték. Monostori László az első két helyen álló publikáció – Cyber-physical production systems: Roots, expectations and R&D challenges (L. Monostori, 2014) és Cyber-physical systems in manufacturing (L. Monostori, B. Kádár, T. Bauerhansl, et al., 2016) – első szerzőjeként igen nagy hatású kutatónak számít.

„A két legtöbbet idézett cikknek Monostori az első szerzője. Az első tanulmány (2014) – ami a 47th CIRP Conference on Manufacturing Systems (CMS) rendezvény Procedia CIRP folyóiratában jelent meg – 696 idézetet hozott. Szerzője a számítástechnika, az informatika, a kommunikáció, valamint a gyártástudomány és a technológia kapcsolatával kapcsolódik össze” – írja a tanulmány.

Mint írják: csak az idézeteket nézve Monostori László a legbefolyásosabb szerző a témában, míg összesítésben a negyedik legnagyobb hatást gyakorolt szakember: négy, témába vágó publikációjával a tanulmány szerzői számításai szerint 2,74 pontot kapott, míg Marcelo V.Garcia tizenhárom publikációval 2,91, Oliver Niggemann tizenöt tanulmánnyal 4,15, Birgit Vogel-Heuser pedig huszonkét cikkel 6,58 pontot ért el. Kiemelendő, hogy a két első tanulmányból a másodikon Kádár Botond, a SZTAKI és a Fraunhofer Társaság közösen alapított EPIC InnoLabs Kft. nevű cégének ügyvezetője is dolgozott. Monostori László két megnevezett cikkére a Google tudós jelenleg egyenként már több mint ezer hivatkozást jelez.

Lucas Caldas, Danelon Lopes és Clóvis Neumann Procedia teljes tanulmánya ide kattintva olvasható el.