Sikerrel zárult az INCOM 2021 utolsó napja, vele együtt pedig a háromnapos konferencia

Az INCOM 2021 konferencia harmadik napja egy virtuális kávé szünettel indult, ahol a fizikai világ digitális párjai volt a téma, úgy, mint digitális modellek, árnyékok és digitális ikrek, továbbá a köztük lévő különbségek.

Az ipari digitalizáció során a kutatók a gyártási és logisztikai eszközök és folyamatok digitális párjaival igyekeznek hatékonyabbá tenni a termelést. Az ismert szlogenek és hívószavak gyakorta szóba jönnek tudományos és ipari eszmecserék során. Ugyanakkor a megkülönböztetésük mai napig diszkurzus tárgy, melyet az összejövetel résztvevői is részletesen tárgyaltak.

Az esemény utolsó plenáris előadását Soundar Kumara professzor tartotta, aki a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás gyártásban betöltött szerepéről beszélt, feltéve a kérdést: van-e élet a mélytanulás után?”. „Bizonyos elméleti és gyakorlati sikertörténetekkel is foglalkozunk, mindezt az alkalmazhatóság irányából vizsgálva. Kitárgyaljuk a buktatókat és megvizsgáljuk a valóság és az elvárások közti ellentéteket” – írja a professzor a hivatalos absztraktban.

A záróceremónia során a Young Author Award is gazdára talált: Lucrezia Morabito kapta az elismerést „A Discrete Event Simulation Based Approach for Digital Twin Implementation” című munkájáért. Kihirdették a következő INCOM házigazdáját is: a bécsi TI Wein rendezi majd a 2024-es INCOM szimpóziumot.

Az INCOM utolsó napja 17 különböző előadást és eseményt hozott 5 különböző virtuális szobában. A teljes INCOM 2021 során összesen 50 előadást láthattak az érdeklődők. Az élő közvetítések során megnézett bemutatók összesen 62879 percet tettek ki. A legnézettebb előadás a 46 résztvevős „Knowledge & data-driven decision-making in smart maintenance” volt, leszámítva a ceremóniákat és a plenáris előadásokat.