Tudományos igazgatónk tartja a Magyar Tudomány Ünnepének idei nyitóelőadását

Idén novemberben is tágra nyitja kapuit a tudomány iránt érdeklődők előtt az Akadémia, kezdődik a Magyar Tudomány Ünnepe. Az egész országra kiterjedő, egy hónapon át tartó programsorozat több száz rendezvénnyel, előadással várja vendégeit, kiemelt eseményei az MTA Székház Dísztermében este 6-tól kezdődő ismeretterjesztő előadások. A részvétel minden programon, előadáson ingyenes, de a férőhelyek hamar elfogynak – regisztráljon időben!

Az idei rendezvénysorozat nyitóelőadása az önvezető autók jövőjével foglalkozik: hogyan érzékelik az őket körülvevő világot, miként lehetnek képesek kezelni a mindennapi helyzeteket, és – tesszük hozzá gondolatban – hogyan bírják majd idegekkel a budapesti dugókat. Utóbbi kivételével jó eséllyel választ kaphatunk kérdéseinkre Bokor József, az MTA SZTAKI tudományos igazgatójának november 5-i előadásában, mely a Magyar Tudomány Ünnepének megnyitója után hangzik el. A megnyitó és az előadás élő közvetítésben követhető lesz a tudomanyunnep.hu és az mta.hu oldaláról.

A teljes program – rengeteg kutatóintézeti, országos és határon túli rendezvénnyel – megtalálható a tudomanyunnep.hu oldalon; az előadás pedig az alábbi linken nézhető vissza. Böngésszen az események között, és regisztráljon, várjuk a Magyar Tudomány Ünnepén!

önvezető