Hírek

Intézetünk kiemelten fontosnak tartja, hogy kapui mindig nyitva álljanak a falak között folyó kutatások, fejlesztések, innovációk iránt érdeklődő látogatók számára. Az idei évben társadalmi felelősségvállalásunknak kiemelt rendezvényi keretet adott a  Digitális Témahét  és várhatóan hasonló lesz a Kutatók éjszakája is.

2016 májusában számos kis-, közép- és nagyvállalat mutatja be tevékenységét, érintve az ipar szinte összes ágazatát, annak érdekében, hogy a résztvevők kihasználhassák az iparágak között lévő szinergiát.

Az MTA Műszaki Tudományok Osztálya és az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete ünnepi megemlékezést rendez Vámos Tibor akadémikus 90. születésnapja alkalmából 2016. június 1-én 9.00 órai kezdettel az MTA Székház Kupolatermében, melyre sok szeretettel várjuk az érdeklődőket.

Tervezett program:

09.00 - 09.20: Köszöntők                   
Lovász László akadémikus, az MTA elnöke
Monostori László akadémikus, igazgató, MTA SZTAKI

Az  Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform  hazai kutatóintézetek, oktatási intézmények és magyarországi telephellyel rendelkező vállalkozások részvételével alakult. Az ünnepélyes aláírás előtt  Lepsényi István  Gazdaságfejlesztésért és –szabályozásért felelős államtitkár elmondta: „ egy új technológiai korszakváltás időszakát éljük, amelyben az internet-gazdaság alapjaiban alakítja át a gyártási rendszereket.

Humánetológia, intelligens járművek, újrafogalmazott kérdések és tudományos válaszok a Monarchia Magyarországáról, tudomány és művészet kapcsolódási pontjai – a hétfői intézményi, valamint személyi kérdésekről döntő munkaközgyűlést követően kedden a kutatási témáké volt a főszerep az MTA 187. közgyűlésén.

Az Akadémikusok Gyűlése hétfő délutáni zárt ülésén megválasztotta az MTA új rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjait; a SZTAKI-ból ketten is megtisztelő címet kaptak.  Monostori Lászlót , intézetünk igazgatóját rendes taggá, Gáspár Pétert , a Rendszer és Irányításelméleti Kut

A Külgazdasági és Külügyminisztérium 2016. április 19-23. között Déli Nyitás Diplomata Napok néven programot szervezett latin-amerikai országok Európáért, illetve Magyarországért felelős, külügyi szakmai vezetői számára, melynek keretein belül a delegáció a SZTAKI-t is felkereste.

Széchenyi-díjat kapott Monostori László , az MTA levelező tagja, a BME GPK oktatója és az MTA SZTAKI igazgatója, tudományszervező, aki az elméleti eredmények közvetlen gyakorlati alkalmazásának híve.

A vele készült teljes interjú a Műegyetem honlapjáról olvasható.

A Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének (MTA SZTAKI) Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumában többek között a legmodernebb termelésinformatikai és -menedzsment-módszerek kiberfizikai kísérletét végzik. Interjú dr. Váncza József laborvezetővel.

Április 11-én stratégiai együttműködési megállapodás született Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a József Attila Társaság, a Magyar Napló Kft., a Magyartanárok Egyesülete, a Petőfi Irodalmi Múzeum, valamint intézetünk együttműködéséről.

A fejlődésre ott nyílik lehetőség, ahol minden feltétel adott a szabad gondolkodásra. Ennek a szabad gondolkodásnak a jegyében szerveztük meg a SZTAKI-t ” – nyilatkozta az Innotékának Vámos Tibor akadémikus, intézetünk egyik alapítója.

Intézetünk eLearning Osztálya virtuális szonettkoszorúval készült az idei ferencvárosi Költészet Napjára , amelyhez a tartalmat mai költők, a József Attila Általános Iskola művészeti képzésben részt vevő 10-16 éves tanulóinak festményei és a Kaláka együttes zenéi biztosítják.

A németek Industrie 4.0 néven, az amerikaiak a Networked Manufacturing (hálózatba kötött gyárak) kifejezéssel, az angolok CPPS-ként (Cyber-Physical Production System – kiberfizikai gyártási rendszerek) emlegetik a negyedik ipari forradalom térnyerését. De mit is jelent ez pontosan, és Magyarország melyik ponton tud csatlakozni a folyamathoz?

A Magyar Tudományos Akadémia – Számítástechnikai és Automatizálási
Kutató Intézete munkatársainak étkeztetését szolgáló konyha, étterem,
valamint büfé üzemeltetési kötelezettséggel történő bérbeadása céljából
nyilvános pályázatot hirdet.

A pályázati dokumentáció - felhívás,
részletes dokumentáció - PDF állományként innen tölthető le.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2016. május 2. napja 14:00 óra.

2016. április 4-8 között idén is megrendezésre kerül a Digitális Témahét , amikor a digitális eszközöké a főszerep az iskolákban. A program alapvető célja a diákok digitális kompetenciáinak, a ma már nélkülözhetetlen kompetenciák fejlesztése. Idén, a programban résztvevő több mint 500 iskola mellett intézetünk is kalandos informatikai időutazásra várja az érdeklődő diákokat és tanáraikat.

Az elismerést Áder János köztársasági elnök nyújtotta át Orbán Viktor miniszterelnök társaságában nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából az Országházban.

Idén először okostelefonos alkalmazás is segíti a Víz Világnapjá hoz kapcsolódó pályázatok és programok elérését! Az MTA SZTAKI, mint az eseménysorozat egyik támogatója, az általa fejlesztett  GUIDE@HAND  alkalmazáscsalá e seményajánló alkalmazását készítette el.

Az MTA SZTAKI tevékenységének egyik fókuszát az ipar 4.0-hoz kötődő, ipari együttműködéssel megvalósuló, többnyire nemzetközi projektek képezik.

A 2016 januárjában indult EXCELL projekt ( Actions for Excellence in Smart Cyber-Physical Systems applications through exploitation of Big Data in the context of Production Control and Logistics; Kiválósági tevékenységek intelligens kiber-fizikai rendszerek alkalmazásaiban nagy adatok termelésirányítási és logisztikai területeken történő kiaknázásával ) a kiber-fizikai rendszerek, valamint termelési és logisztikai hálózatok területét kiszolgáló " big data " a