Sajtószoba

Lezárult az a hároméves kutatási program, aminek a célja az volt, hogy új lendületet adjon Magyarország gép tanulási ismereteinek és technológiáinak. A programban három év alatt összesen 79 tudományos cikk, egy szabadalom, és egy prototípus készült el.

A programban a SZTAKI is részt vett. A teljes cikk a Forbes.hu-n olvasható.

A járványhelyzetre tekintettel a SZTAKI idén főleg online programokkal készül a Kutatók Éjszakájára. A látogatók azonban – védettségi igazolvánnyal – megnézhetik a Széchenyi István Egyetemmel közös győri robotlabort, ahol közösen szerelhetnek robotokkal. A többi programot online közvetítésen lehet majd megtekinteni a SZTAKI weboldalán, a Youtube-on, illetve a Facebookon.
Christian Szegedy mélytanulás (deep learning) és mesterséges intelligencia kutató, aki korábban nagyléptékű képfeldolgozással (large scale image processing) és számítógépes látással foglalkozott. Most a Google Research N2Formal csapatát vezeti.
Ottonie von Roeder német művészt elsősorban a munka és a társadalom viszonya érdekli, korábban is készített már installációkat ebben a témakörben. Szeptemberben Magyarországra látogat, hogy a SZTAKI kutatóival és mérnökeivel közösen készítsen mesterséges intelligenciával vezérelt robotos installációt.
SZTAKI által művelt kutatási területek összhangban vannak a MediKlaszter fejlesztési céljaival, erre alapozva együttműködésük megerősítéseként, Klaszter belépési nyilatkozatot írt alá Prof. Monostori László, a SZTAKI igazgatója és Dr. Steiner Arnold, a Magyar Medikai Gyártók és Szolgáltatók Akkreditált Innovációs Klaszter (MediKlaszter) elnöke.
Az SZTAKI és a Fraunhofer Társaság közös projektje, az EPIC Centre of Excellence is szerepelt a 2021. április 12. és 16. között tartott, neves kiállításon.
A 2016. nov. 1. – 2021. jan. 29. között zajló „Ipar 4.0 kutatási és innovációs kiválósági központ” projekt erőforrás-hatékony, robusztus termeléstervezési és irányítási rendszerek fejlesztését, kooperatív és adaptív logisztikai hálózatok modelljeinek kialakítását, valamint számítási felhő alapú termelésinformatikai szolgáltatások bevezetését tűzte ki célul.
Az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Szövetség által támogatott, egész délelőttöt felölelő eseményt Horváth Zoltán, a győri Széchenyi István Egyetem professzora és Kis Tamás, a SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium tudományos tanácsadója-kutatója nyitották meg.
A tanulmány szerzői Monostori László, az ELKH SZTAKI igazgatója és Váncza József, a SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának vezetője.
A sportversenyek szervezőinek egyik legnagyobb dilemmája a közvetítési jogokból, jegyeladásból, és reklámdíjakból származó nyereség méltányos és a nézők érdeklődését hosszú távon is garantáló elosztása a résztvevő csapatok között. Csató László, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport tudományos munkatársa – doktoranduszával, Petróczy Dóra Grétával (Budapesti Corvinus Egyetem) közösen – új módszert javasolt a legrangosabb nemzetközi autóverseny-sorozat, a Forma–1 konstruktőrei részesedéseinek megállapítására.
A HydroCobotics (Hyd-Cob) konzorcium kollaboratív robotkar bevonásával fejlesztene biztonságos alkalmazást függőlegesen kialakított hidroponikus rendszerekhez.
A napokban jelent meg Csató László, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport tudományos munkatársa témában írt könyve, „Tournament Design (How Operations Research Can Improve Sport Rules)” címmel.
A 2020. október 19-én indult, háromnapos szimulációs gyakorlatot tartott a HunCERT. A szolgáltatók webszervereit érintő szimulált támadások után az aktuális pandémiás helyzetet kihasználó phishing oldalak megjelenését szimulálták. Azt mérték, mennyire reagálnak gyorsan a célzott adathalászatra.
A SZTAKI Hálózatbiztonsági és Internet Technológiák Osztálya (HBIT), a HunCERT, az Internet Szolgáltatók Tanácsa (ISZT) és a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség (MELASZ) azért szervezte a Doménbiztonság és adatvédelem online workshopot, hogy doménnevek igénylői, használói, doménregisztrátorok, vállalkozások és szervezetek képet kapjanak arról, hogy a domének használata során milyen kockázatokkal kell számolni, és hogyan védhetik meg saját doméneiket.
A SZTAKI kutatói is részt vesznek a Horizont 2020 AIDPATH nemzetközi projektben, melynek célja személyre szabott, úgynevezett CAR-T terápiák előmozdítása, mesterséges intelligencia és a termeléstervezés és -ütemezés legkorszerűbb eredményeinek felhasználásával. Az eredményeket a hematológiában, az onkológiában, illetve fertőző és immunbetegségek kezelésére lehet majd használni.
A koronavírus-járvány miatt 2021 nyarára halasztott 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság utolsó négy résztvevőjét a 2020 októberében és novemberében megrendezett pótselejtezőn határozzák meg. Csató László, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport tudományos munkatársa ennek -  a vírusveszélytől független - szabályait vizsgálta. Megállapította, hogy a pótselejtezőn játszó csapatok kiválasztását előíró feltételek ellentmondásra vezethetnek, ráadásul egy korábban jobb teljesítményt nyújtó csapat nehezebb ágra kerülhet, mint egy gyengébben játszó, ami méltánytalannak tekinthető. Mindkét probléma kezelésére egyszerű és kézenfekvő módosítást javasol.
A Hexa-X projekt nemzetközi csapatát szolgáltatók, rendszerintegrátorok és kutatóközpontok alkotják: a Nokia vezeti, az Ericsson, a Siemens, az Intel, az Atos, a B-Com, az Orange, a Wings, a Telefonica és Telecom Italia mellett 11 egyetem és kutatóintézet - köztük a SZTAKI - vesz részt benne.
A SZTAKI vezetésével 21 tagú EU-s projekt indul, melynek célja az európai gyártórendszerek és beszállítói láncok rugalmasabbá tétele, illetve az átállás megkönnyítése orvosi eszközökre, ha ezt egy világjárvány vagy akár a COVID-19 további hullámai szükségessé teszik.
A SZTAKI már a kezdetek óta hazánkban és nemzetközileg is úttörője az Ipar 4.0 globális trendjeinek: számos kutatási és fejlesztési eredménnyel is büszkélkedhet. Ezek az eredmények most tovább bővültek: A SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának Dr. Viharos Zsolt János által vezetett Intelligens Folyamatok kutatócsoportja neurális hálókra építve fejlesztett hatékonyabb algoritmust, ami bekerült az AQ Anton Kft. és a FANUC gépeibe is.
Az életünk egyre inkább digitális: évről évre több dolgot intézünk online, manapság egyszerű vásárolni és eladni is az interneten. Reklámokat és filmeket is online nézünk. Itt dolgozunk, barátkozunk, szeretteinkkel is itt tartjuk a kapcsolatot. Hamarosan a pénzünk is digitális lesz. Azonban a pénz digitalizálása számos kihívást rejt magában. A SZTAKI kutatói több problémát is találtak.