Hírek

A 2018-as Kulturális Örökség Napja apropójából megrendezett sajtótájékoztatón bemutatásra került az ELearning Osztályunk által fejlesztett, „Belső-Ferencváros épített öröksége” című tematikus séta is.
Virtuális- és kiterjesztett valóság-technológiák, digitális holografikus mikroszkópcsalád, energia-pozitív közvilágítási rendszer, eLearning tartalomfejlesztés, integrált 4D filmelőkészítő rendszer és lézeres távhegesztő robotok. Büszkén jelentjük, hogy hat, az intézetünk falai között fejlesztett terméket is beválasztottak a most megjelent 100 legérdekesebb magyar innováció című kiadványba.
Idén szeptember 2-án, a már megszokott helyszínen, a Tordasi Kalandpark és Westernfaluban zajlott immár hagyományos intézeti napunk, amin négy generáció és csaknem 200 fő volt jelen.
Nick Gábor, Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumunk tudományos segédmunkatársa Ipar 4.0-ról, ipari innovációról és a gazdaság digitalizációjáról beszélt a Kossuth Rádió Trend-Idők című magazinműsorának 2018. július 26-i adásában.
Állami kitüntetéseket adott át az augusztus 20-i, nemzeti ünnep alkalmából Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden, Budapesten, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Dísztermében. A díjazottak között volt Gépi Érzékelés Kutatólaboratóriumunk vezetője, Szirányi Tamás is.
A HEPENIX Kft., mint konzorciumvezető a MTA SZTAKI-val karöltve sikeres zárórendezvényen mutatta be a kétéves közös kutatás-fejlesztési munka eredményeit a széles ipari körből összegyűlt szakmai közönség előtt. A projekt célja a KKV-k segítésére, az IPAR4.0 módszertan és technológia ipari bevezetésének előkészítése, ún. minta-feladatok, legjobb gyakorlatok és esettanulmányok kidolgozása és bemutatása.
Együttműködési megállapodást kötött a spanyol járműipari alkatrészgyártó F. Segura Hungária Kft., valamint az MTA SZTAKI és a németországi Fraunhofer Gesellschaft által megalakított, az intézetünkben működő EPIC InnoLabs Non-profit Kft. az Ipar 4.0 keretében, a cég szolnoki gyárában induló digitalizálási folyamatról csütörtökön a Tisza-parti városban.
Bozóki Sándor, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport tudományos főmunkatársa kapta az MTA Matematikai Tudományok Osztálya által odaítélt 2018. évi Gyires Béla-díjat, melyet Laczkovich Miklós, a III. Osztály elnöke adott át.
Július 4-én délelőtt ülésezett az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Gyártás és Logisztika Munkacsoportja a Miskolci Egyetemen. A kerekasztal-beszélgetésen több mint negyven szakember volt jelen. Az előadások keretében bemutatták az egyetem Logisztikai Intézete által koordinált H2020 UMi-TWINN projekt eredményeit. A logisztikai kutatások magyarországi helyzetéről a Borsod Online kérdezte Monostori Lászlót, intézetünk igazgatóját.
Bozóki Sándor, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport tudományos főmunkatársa, az International Conference on Decision Support System Technology (ICDSST) – PROMETHEE Days 2018 konferencia Jean-Pierre Brans PROMETHEE Award for the best paper díját nyerte el "Global sensitivity analysis in PROMETHEE" című cikkéért és előadásáért.
A Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat kiemelkedő kutatási-fejlesztési teljesítmény ösztönzésére és elismerésére az MTA elnöke által felkért és az MTA köztestületi keretei között működő Kuratórium nyilvános pályázati rendszerben ítéli oda. Az ösztöndíjra 45. életévüket még be nem töltött, tudományos fokozattal rendelkező, de MTA doktora címet még nem szerzett személyek pályázhatnak. A Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratórium két tagja Németh Balázs és Bauer Péter, illetve a Gépi Érzékelés Kutatólaboratórium munkatársa, Manno-Kovács Andrea 2018-2021 között Bolyai János kutatói ösztöndíjban részesül.
Kockázati tényezők címmel kiállítás nyílt a FUGA-ban, amely az államszocializmus időszaka alatti kulturális ellenállás emlékeit veszi sorra, jól és kevéssé ismert hazai és közép-kelet-európai archívumok anyagából válogatva. A kiállítás a COURAGE H2020 projekt keretében valósul meg, melyben a SZTAKI Elosztott Rendszerek Osztálya az elérhető gyűjteményekből épít Linked Data alapon egy nyilvánosan böngészhető adatbázist az utókor és a kutatók számára.
Intézetünk eLearning Osztály okostelefonos alkalmazást készített a Bükki Nemzeti Park turisztikai szolgáltatásainak bemutatására, amely komplex módon szakmai elismerést kapott a 2018-as MagyarországOn versenyen.
2018. június 15-én 11.00 órától, halálának negyedik évfordulója alkalmából Prof. Roska Tamásra (1940-2014) emlékeztünk családja, pályatársai és volt kollégái körében. A megemlékezés keretében felavatásra került a róla készült dombormű is az MTA SZTAKI Nagytanács termében.
A 21. labdarúgó-világbajnokság 2018. június 30-án kezdődő egyenes kieséses szakaszának mérkőzésein a rendes játékidőben elért döntetlent 30 perces hosszabbítás, majd szükség esetén büntetőpárbaj követi. A tizenegyesrúgások során minden körben az egyik csapat rúgja az első büntetőt, emiatt szignifikánsan nagyobb, mintegy 60%-os valószínűséggel győz. Csató László, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport tudományos munkatársának írása a büntetőpárbajok igazságosabbá tételéről.
A 2018. június 11. és 13. között megrendezett 16. IFAC INCOM konferencián a kollégáink által szervezett szekció az egyik legnépszerűbb volt és sikeresen kandidáltunk a 3 év múlva megrendezésre kerülő 17. INCOM szimpóziumra, amelyre Budapesten kerülhet majd sor.
Három demóval mutatkozott be az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (SZTAKI) az Ipar Napjain, ahol a gyártásvizualizációval, a gyártásszimulációval, illetve a gesztusvezérelt ember-robot kollaborációval lehetett ismerkedni. Az MTA SZTAKI Gépi Érzékelés Kutatólaboratóriumban azon dolgoznak, hogy a különböző ipari gyártók zárt technológiái fölé hálót húzzanak, amelyen keresztül egyetlen rendszerben lehet látni és kezelni az egész gyártásfolyamatot. Rácskay Zoltán, a labor munkatársa mutatta be az Apertus VR nevű magyar fejlesztést.
Június 14-én a Kossuth Rádió Napközben című műsorában Márkus Zsolt László , intézetünk Elearning Osztályának vezetője a zsebben hordható digitális segédeszközök fontosságáról beszélt a múzeumpedagógia területén.
Intézetünk Hálózatbiztonsági és Internet Technológiák Osztálya 2018. június 6-7 között, kétnapos, harminc országot érintő kibertechnikai krízisgyakorlaton vett részt, amit az ENISA szervezésében Athénból irányítottak. Az ENISA a Kiber Gyakorlati Platformon (CEP) keresztül koordinálta a szimulációt, amely a szimulált világ számára „virtuális univerzumot” (integrált környezetet) biztosított, beleértve az incidensekre vonatkozó adatokat, virtuális hírportálokat, a közösségi média csatornákat, vállalati weboldalakat és a biztonsággal foglalkozó blogokat is.
Autonóm járművek, digitális gyárak, sebészeti robotok és precíziós mezőgazdaság. A nemzeti kutatási programokban kiemelt, a közeljövőt formáló témák is szerepelnek a 20. Európai Matematika az Iparért Konferencia (20th European Conference on Mathematics for Industry – ECMI 2018) programjában, amelyet Budapesten rendeznek meg június 18-22 között.