Hírek

Az Európai Bizottság legjobb európai innovátorainak versenyében intézetünket is jelölték a SYMBIO-TIC projektben végzett kutatási és fejlesztési tevékenységéért. A díjról nyílt, online szavazás dönt, amely november 12-ig várja a szavazatokat.
November 5-én Tisztújító Közgyűlést tartott az idén 50 éves Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, melynek keretein belül Váncza Józsefet, intézetünk Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának vezetőjét az NJSZT alelnökévé választották.
Intézetünkben 2018. október 29-án és 30-án került megrendezésre a VISION H2020 EU-Japán kutatási projekt negyedik partner-találkozója. Partnereink e projektben: az ONERA, a Bristoli Egyetem, az Exeteri Egyetem, a Dassault Aviation, a RICOH, a JAXA, az ENRI, a Mitsubishi Space Software, valamint a Tokiói Egyetem.
Monostori László, intézetünk igazgatója a Kossuth Rádió "Az este-házigazda" című műsorának vendége volt. Az október 26-i adásban az MTA SZTAKI ipari digitalizációban betöltött szerepéről, az IPAR 4.0 K+F+I irányról, az INDIGO szakmai napról, valamint az EPIC InnoLabs Kft. kihívásairól nyilatkozott.
Az Internet Szolgáltatók Tanácsa (ISZT) támogatásával, az MTA SZTAKI Hálózatbiztonsági és Internet Technológiák Osztály által működtetett HunCERT munkacsoport az európai kiberbiztonsági hónap eseményeihez kapcsolódva 2018. október 16 – 18. között nagyszabású kommunikációs gyakorlatot tartott adathalászat (phising) témában.
Az M5 televízió Novum című tudományos magazinműsorának október 20-i, tematikus adása a Kutatók Éjszakája országos rendezvénysorozatról szólt. Ennek keretén belül az intézetünkben működő, IPAR 4.0 fókuszú EPIC InnoLabs eredményei is bemutatásra kerültek; a műsorvezető Kocsis M. Brigitta.
Kiemelkedő tudományszervezői, igazgatási, fenntartási, szolgáltatási vagy üzemeltetési munkájukért tizenhatan, kutatói teljesítményükért pedig tizenketten vehették át Török Ádámtól, az MTA főtitkárától az Akadémia vezetői által alapított elismeréseket. A díjazottak között két, az MTA SZTAKI-ban évek óta magas színvonalon dolgozó kolléga, Rátóti Zsuzsa és Benedek Csaba is jelen volt.
Idén novemberben is tágra nyitja kapuit a tudomány iránt érdeklődők előtt az Akadémia, kezdődik a Magyar Tudomány Ünnepe. A rendezvénysorozat nyitóelőadása az önvezető autók jövőjével foglalkozik, melyről az MTA SZTAKI tudományos igazgatója, Prof. Bokor József fog beszélni.
Az EPIC InnoLabs Kft., az MTA SZTAKI és a németországi Fraunhofer Kutatóhálózat közös projektvállalata 2018. október 10-én második alkalommal rendezte meg az INDIGO elnevezésű Ipari Digitalizációs Szakmai napot. A teltházas rendezvény nemcsak jövőbeli szakmai együttműködéseket inspirált, de nagy sikerrel egyesítette az IPAR 4.0 paradigmában érdekelt piaci és tudományos szereplőket.
A felsőoktatási intézmények összehasonlításának az elmúlt évtizedekben népszerűvé vált eszköze a különböző rangsorok készítése. Csató László, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport tudományos munkatársa – társszerzőjével közösen – egy új, a felvételizők preferenciáin alapuló módszert javasol a hasonló rangsorok készítésére.
Megalakult a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció) Balatonfüreden. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta, a koalíció magalapításában ölt testet Magyarország válasza a mesterséges intelligencia generálta kihívásokra, platformot teremtve az ezen területen dolgozó szervezetek együttműködéséhez. Monostori László akadémikus, intézetünk igazgatója az MTA SZTAKI és az IPAR 4.0 Nemzeti Platform Szövetség nevében is aláírta az egyezményt.
A képelemzés témakörében végzett úttörő kutatómunkájáért és az ifjú mérnökgenerációért tett oktatási tevékenységéért állami kitüntetésben részesült Szirányi Tamás, a Műegyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki karának oktatója, intézetünk Gépi Érzékelés Kutatólaboratóriumának vezetője. Interjú.
Az 1978-ban Budapesten rendezett első versenyből rövidesen országos vetélkedő lett. Az országos középiskolai számítástechnikai versenyt a KSH is támogatta, a felhívás pedig megjelent a Művelődési Minisztérium hivatalos közlönyében. A vetélkedő múltjáról emlékeztek meg az egykori kezdeményezők, zsűritagok, tanárok és a versenyzők. Az eseményről az M5 Televízió Kulturális Híradó című műsora is közvetített; a szeptember 28-i riportban Vámos Tibort, intézetünk korábbi igazgatóját, az MTA SZTAKI intézeti tanácsának elnökét is megszólaltatták.
Számos kontinensről érkező, több mint 500 részvevővel sikeresen zárult az International Measurement Confederation (IMEKO) immáron XXII. világkonferenciája Angliában, Belfastban, ahol Magyarországot intézetünk munkatársa, Dr. Viharos Zsolt János, az MTA SZTAKI Mérnöki és Üzleti Kutatólaboratóriumának tudományos főmunkatársa képviselte, továbbá Zarándy Ákos kollégánkat, a Számítógépes Optikai Érzékelés és Feldolgozás Kutatólaboratórium vezetőjét az IMEKO tagjává választották.
A jubileumi, XXV. Akadémiai Napot tartották szerdán a Széchenyi István Egyetemen. Ünnepi szenátusi ülés, konferenciák, koncertek szerepeltek a gazdag programban. Professor emeritusokat, tiszteletbeli professzort és -doktorokat, címzetes mesteroktatót és PhD doktorokat avattak, habilitációs okleveleket, Pro Universitate Díjakat, Hegedűs Gyula Tudományos ösztöndíjakat, emlékdiplomákat adtak át, és köszöntötték a nyugdíjba vonuló munkatársakat.
Idén ősszel több, mint 60 hazai településen 150 múzeum várja nyitott ajtókkal és színes programokkal vendégeit országszerte a 2018. október 1-től november 11-ig tartó Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében. Az EMMI, valamint a fesztivált szervező Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ 2018. szeptember 27-én közös szervezésű sajtótájékoztatón hívta fel a sajtó figyelmét a 2018. október 1-én kezdődő 13. Múzeumok Őszi Fesztiválja gazdag programkínálatára, melyet intézetünk ELearning Osztályának fejlesztése is támogat.
Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) kezdeményezésére a turisztikai ágazat minden évben szeptember 27-én ünnepli a Turizmus Világnapját. Ennek alkalmából a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) immár harmadik alkalommal szervez rendhagyó turisztikai nyílt napot. Ezen az eseményen két olyan vezetett séta is megszervezésre kerül, amely az intézetünk által készített mobilos fejlesztésekre épül: a „Film Destination Budapest - Helyszínkeresés” és a „Belső-Ferencváros épített öröksége okostelefonos interaktív séta”.
A Kutatók Éjszakáját Európa-szerte megrendezik a tudomány népszerűsítésére. Ezen az eseménysorozaton intézetünk már évek óta megnyitja kapuit az érdeklődök előtt, és idén először kutatóink külföldön is tartanak látványos bemutatókat. Márkus Zsolt László és Weisz Zsolt a bulgáriai Burgaszban mutatják be az eLearning Osztály eredményeit a Kutatók Éjszakája helyi rendezvényén.
Egy 2018-as folyóiratcikk megjelenése kapcsán rangos nemzetközi elismerésben részesültek a Rendszer- és Irányításelméleti Kutatólaboratórium munkatársai, Lipták György, Hangos Katalin és Szederkényi Gábor.
A Magyar Közgazdasági Társaság 56. vándorgyűlése 2018. szeptember 6. és 8. között Debrecenben került megrendezésre. Az évente megrendezésre kerülő találkozón egyedülálló módon a közgazdaságtan valamennyi részterülete (makro- és mikroökonómia, közösségi, regionális, nemzetközi gazdaságtan stb.) és valamennyi irányzata (klasszikus, keynesiánus, monetarista, alternatív stb.) képviselteti magát mind elméleti, mint empirikus szemléletben.